Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
a Balatonnál vagy Fehérváron kiszállok. Ha egyszer ott vagyok Magyarországon, már nem veszek éhen. Hogy így mindent kiterveltem, nyugodtan aludni tértem, és másnap reggel hazaindultam. Búcsúzóul szétnéztem még egyszer a Piazza San Marcón, búcsút intettem a Doge-palota oszlopainak, a Szent Márkus-templom kupolájának, és megígértem magamnak, hogy mihelyt lehet, visszajövök ide, hogy ismeretségünket elmélyítsem. Aztán felszálltam a vaporettóra, még egyszer végignéztem a Canal Grande palotáin, majd - mert a Velencéből kivezető utakat kis térképem nem mutatta világosan - Mestréig megváltottam a vonatjegyem, és felszálltam egy indulóban lévő helyi vonatra, mely lassan döcögött át a lagúnák fölött épített vasúti hídon. Azt hiszem a rövid út jó háromnegyed óráig tartott, míg végre megérkeztünk Mestrébe. Itt kiszálltam a vonatból, és rövid tájékozódás után, miután megállapítottam, hogy mintegy 30 kilométerre vagyunk Paduától, vígan megindultam kitűzött célpontom felé. Eleinte jól ment minden, fürgén lépegettem a poros országúton, és dicsértem az eszemet pompás ötletemért. Azt is mondogattam magamnak, hogy voltaképpen ez az igazi módja az utazásnak, mennyivel többet látok így Olaszországból, mint azok, akik vonaton, 40 kilométeres sebességgel rohannak át rajta, és így nem láthatják azt a sok szépet, amit egy magamfajta gyalogos vándor megfigyelhet. Félórai gyaloglás után azonban a nap kezdett elviselhetetlenül melegen tűzni, és a könnyű, 8-10 kilós kofferom is súlyos teherré nehezült, pedig még csak 3-4 kilométeres út volt mögöttem. Szerencsémre nemsokára utolért egy kis parasztszekér, s annak a gazdája felvett a kocsijára. Próbáltam beszélgetni vele, nagyokat nevetett az olasz nyelvgyakorlataimon, de annyit megértett, hogy Padovába megyek, és magyar szobrász vagyok. Az én emberem sajnos csak Doloba, egy Mestre és Padua között a félúton fekvő faluba ment, ott tehát le kellett szállnom a szekérről, és újra gyalog nekivágni az útnak. Mikor kiértem a faluból rájöttem, hogy megint éhes vagyok. Szerencsére még előző este vettem egy egész cipót az útra, letelepedtem hát egy, az útszélen álló eperfa alá, azt megráztam, és a lehulló fehér eperrel és egy jókora szelet kenyérrel pompásan jóllaktam. Felkerekedtem megint, de ismét szerencsém volt. Alig pár percnyi gyaloglás után ismét felvett egy szekér, úgy látszik jóval az autóstop bevezetése előtt ez a közlekedési mód Olaszországban be volt vezetve. Nekem mindenesetre jó tapasztalataim voltak e tekintetben az olasz nép egyszerű fiaival. Barátságosak és szívélyesek voltak, és kérésemre készséggel fölvettek kocsijukra, így könnyebben, mint gondoltam, még jóval 12 óra előtt beértem Páduába. Szerencsém annyira fejembe szállt, hogy megint könnyelműségre szántam el magam, bementem egy trattoriába,n2 és egy adag olasz szalámit rendeltem ma- 112 112 Trattoria: vendégfogadó Olaszországban. 83 T I
