Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
de nem lehetett, pénzt kellett keresnie, hogy segíteni tudjon szüleinken. De még így is a legrosszabb lehetőségeik vannak, házakhoz járnak varrni, és bármennyire igyekeznek is, ha a keresetük nagyobb részét leadják szüléinknek, maguknak alig marad annyi, hogy abból félig-meddig rendesen tudjanak öltözködni, de egy fillért sem tudnak megtakarítani. Kesergett, hogy mi lesz így mindkettőjükből? Vénleányok fognak maradni, mert ki vesz el egy lányt feleségül, akinek egyetlen bútora, rendes fehérneműje sincs. Pedig volna egy derék fiatalember, aki szereti őt, s akit ő is kedvel, dehát az is szegény, így nem gondolhat rá, hogy őt elvegye. Könyörgött, hogyha módomban van, küldjék 6-800 forintot, amiből saját varrógépet tudnak venni maguknak, és önállóan egy kis szalont tudjanak nyitni. így nemcsak szüleinken tudnának jobban segíteni, de számukra is lehetőség nyílna, hogy valami pénzt félretehessenek a maguk számára, és előbb-utóbb férjhez tudjanak menni. „Ha testvér vagy, meg kell tenned! - írta, és én szédülő fejjel dőltem az ágyamba. Egész éjjel nem tudtam lehunyni a szememet. Vitatkoztam magammal, mérlegeltem a helyzetet. Utolsó levelemben megírtam a szüleimnek, hogy sikerült pár száz forintot összegyűjtenem, hogy Olaszországba készülök, és hogy mily boldog vagyok, hogy tanulmányaimat így kiegészíthetem, és felkészülten indulhatok neki művészi pályámnak. Berta húgom tehát tudta, hogy van pénzem, s ezért határozta el magát a levélírásra. De nincs-e neki igaza? Nem fontosabb-e az ő életük, a boldogságuk, mint az én olaszországi utam, amit későbbre is halaszthatok, mikor már mint jól kereső művész ezt könnyen megengedhetem magamnak? Dehát ezért dolgoztam, ezért vertem minden garast a fogamhoz mielőtt kiadtam, ezért koplaltam néha, hogy most mindenről lemondjak? Egy átvirrasztott éjszaka után, korán reggel kialvatlanul, sápadt arccal elmentem a postahivatalba, és feladtam Berta húgom részére csaknem az egész megtakarított pénzemet, 500 forintot. Napóleon nem vonulhatott vissza oly letörten Moszkva alól, mint ahogy én tértem vissza a postahivatalból a lakásomra. Háromszor vissza akartam fordulni, hogy visszakérjem a pénzem a postáskisasszonytól, de elszégyelltem magam. Ha testvér vagyok, segítenem kell - mondottam magamban keserűen. Isten veled Itália, talán majd máskor, majd később! Hazaérkezve ledőltem ágyamba, és mély álomba merültem, amiből csak leghívebb barátom, Schuster Franci ébresztett fel, hogy megbeszélésünk szerint a pályaudvarra kísérjen. Meglepetve látta, hogy még alszom, és a kevés holmim sincs összecsomagolva.- Mi van veled? Ha nem csomagolsz gyorsan, le fogod késni a vonatod!- Nem utazom - feleltem sírí hangon.- Megbolondultál, mi ütött beléd? - kérdezte Franci. Elmondtam neki a váratlan fordulatot, nagyokat bólogatott fejével, és még nagyobbakat hallgatott. Ő is szegény volt; megértette, mit jelenthetett számomra ez az elhatározás, de aztán egy ötlete támadt: - Mondd Édi, mennyi pénzed maradt? Csodálkozva néztem rá, mit akar a kérdésével. - Ötven és egynéhány forintot 79
