Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
az én munkámat ismerték el a legjobbnak, de - mint említettem - a díjat ezúttal nem kaphattam meg, meg kellett elégednem az erkölcsi sikerrel. A szünetet ez évben is Bécsben töltöttem, főleg takarékossági szempontból, mert professzorom rábeszélésének hatása alatt nagy tervet érleltem fejemben. A következő év végén, bécsi tanulmányaim befejeztével, el akartam menni Olaszországba, hogy az ókor és reneszánsz nagy mestereit és műveiket közvetlenül megismerhessem. Ez a gondolat teljesen rabjává ejtett, minden gondolatom tervem kivitelére összpontosult. Ezért elvállaltam minden, a szobrászattal bármily távoli kapcsolatban álló munkát. Von Hofmann ezúttal is támogatott, és így sikerült ebben a szünidőben már némi pénzt összegyűjtenem. Szeptemberben új erővel indult meg a mesteriskolán a munka. Mintáztam reliefeket, portrékat, aktokat, kisebb kompozíciókat. Az ősz vége felé kellemes meglepetésben volt részem. Az Akadémián újból felkeresett ismeretlen jótevőm, aki három évvel előbb a szabadkőművesek támogatásáról értesített. Most már megmondotta a nevét is, de én még halála után is respektálni akarom kívánságát, s kilétét továbbra is inkognitóban kívánom tartani, s csak dr. R.-nek nevezem. Elmondotta, hogy figyelemmel kísérték akadémiai pályafutásomat, s büszkék sikeremre. Megmutattam neki Góliátomat is, mely szintén nagyon megnyerte tetszését, és rábeszélt, hogy azt is küldjem le a magyar képzőművészek 1894-95. évi kiállítására. Eredetileg ez nem volt szándékomban, mert minden pénzt a tervezett olaszországi tanulmányutamra kívántam félretenni, de jótevőm kívánságát természetesen teljesíteni kellett. így hát a Góliát is megjelent a budapesti téli tárlaton. A hazai lapok kritikáit természetesen érthető izgalommal vártam, és boldogan olvastam, hogy azok újabb jelentkezésemet is jóakarattal és kedvező kritikával fogadták, de nekem legnagyobb örömet apámnak egy levele okozta, melyben a jó öreg azt írta: „Fiam, olvastuk a rólad szóló újságcikkeket, én is, anyád is büszkék vagyunk rád.” Az Akadémián is jól ment minden, persze az én gondolataim már Itália templomait és múzeumait járták. A kávéházban, ahol délutáni kávémat szoktam inni, ami néha egyben a vacsorámat is jelentette, a pikoló103 mindig odahozott számomra egy osztrák és egy olasz vasúti menetrendet, és én szinte naponta elmerültem új lehetőségek kutatásában, hogyan utazhatom be minél olcsóbban azokat a helyeket Olaszországban, amelyek leginkább vonzottak. Az év vége felé egy magyar tárgyú dombormű kompozíción kezdtem dolgozni, melyet vizsgamunkámnak szántam Dugovics Titusz halála címmel. A magyar vitéz Nándorfehérvár ormán magával ránt egy hatalmas törököt, aki a vár csúcsára ki akarja tűzni a lófarkos török zászlót.104 Kompozícióm megnyerte Zumbusch tetszését, elmagyaráztatta velem annak 103 Pikoló (piccolo, olasz szóból, jelentése kicsi, fiatal): vendéglátó-ipari tanuló, aki italt szolgál fel, vagy az újságokat kezeli. 104 Dugovics Titusz Nándorfehérvár (ma Belgrád, Szerbia) török ostromakor (1456) vitte véghez hőstettét. 77
