Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

Miután már előző este megmondottam neki, hogy velem lakhat, és a háziasszonyunk ágyneműhasználat címén csak havi 2 forintot kért tőle, úgy vélte, hogy ebből a pénzből már jól ki tud jönni.

Nekem ebből a szempontból már nagyobb tapasztalatom volt, de megnyugtattam, hogyha nem is jönne ki kezdetben a fizetéséből, én a szükségletét mindig tudom pótolni.

így indult öcsémmel közös életünk, és így folyt zavartalanul teljes egyetértésben Géza bécsi tartózkodása alatt.

Öcsém igen jó természetű, nyílt eszű gyerek volt. Gyakran eljött velem esténként a barátaimhoz, akik hamarosan szintén megszerették egyenes, vidám természete miatt, és jól mulattak hamisítatlan bácskai német kiejtésén. Barátaim is, én is úgy gondoltuk, hogy tovább kellene tanulnia. Ki is terveltem, hogy miután odahaza 2 polgárit végzett, különbözeti vizsga letétele mellett felvennék a 3. gimnáziumba, és akkor egy év alatt két osztályt végezve, egy év múlva már 5. gimnazista lehetne.

Meg is próbáltam őt elgondolásomnak megnyerni, és biztosítottam, hogy továbbtanulásának költségeit magamra tudom vállalni, de ő csak a fejét rázta, és mosolyogva mondotta: - Nem, nem Edikém, nagyon szép tőled, hogy segíteni akarsz rajtam, de hidd el, a tanulás nem való nekem. Meg aztán én nagyon szeretem a mesterségemet. Tudod, folytatta felcsillanó szemekkel, ha fenn ülök egy magas ház tetején, kalapálom a bádogot, lenézek a földön járó kis emberekre, olyan szabadnak és boldognak érzem magam! A napfény megcsillan a bádoglemezen, én vidáman fütyürészek odafenn, és nagyobb úrnak érzem magam a királynál is. Ne akarj belőlem tanult embert csinálni, én munkásnak születtem, így érzem jól magamat.

Hát ezek után én nem is erőltettem tovább a dolgot. Rájöttem, hogy milyen igaza van az öcsémnek. Mindenki csak a saját módján, a saját hajlamát követve lehet boldog. És mindig dicsekedve szoktam mondani, hogy mily szerencsés vagyok én, nekem a munkám nem fáradságot, hanem gyönyörűséget jelent, és most ugyanezt hallottam Géza öcsémtől is.

Hogy ő másban lelte az örömét, mint én, az az ő szempontjából igazán mellékes volt. A fontos, hogy ő meg volt elégedve a sorsával, hiszen a megelégedés a boldogság legfőbb titka.

Három hónapig maradt öcsém Bécsben, és amily váratlanul jött, ugyanoly váratlanul jelentette be egyik este, hogy tovább akar utazni Németországba.

Faggattam, hogy mi az oka gyors elhatározásának, de csak azt a választ kaptam tőle, hogy eredetileg is úgy gondolta, hogy csak néhány hónapig marad Bécsben, míg a német nyelvet kissé jobban elsajátítja. Most - úgy érzi - már elég jól beszél németül, tovább akar menni egy házzal, azaz egy országgal.

Sajnáltam az elhatározását, mert nagyon megbarátkoztam vele együttélésünk alatt, de nem tudtam tervéről lebeszélni, s két nappal a bejelentése után fájó szívvel kísértem ki a pályaudvarra.

Mikor a búcsúzásnál megöleltük egymást, úgy láttam, hogy könny csillant meg

74