Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
nemigen volt hitele és jövedelme a szabadkai Raffaelnek sem... Elég az hozzá, hogy Markovics és Róth tekintélyét a kis gimnazista nem tudta megdönteni. Ez az év is a megszokott módon folyt le. Keveset tanultam, mert a jövőm foglalkoztatott. Sokat jártam Sauer bácsihoz, ahol Kőszegivel találkoztam, és szövögettem a terveket. Az iskolában, mint rendesen, elégtelenre álltam matematikából, elégségesre a többi tantárgyból. Csupán Balás tanár úrnál tartottam meg a jelest. A vége az lett, hogy Kosztolányinak megígértem, hogy nem folytatom gimnáziumi tanulmányaimat, és így megkönyörült rajtam, és elégségessel átengedett a negyedik osztályon. Hogy rajzból „jó” osztályzatot kaptam, azt valószínűleg az én kedves Balás tanáromnak köszönhettem. A nyár vége felé hosszú és súlyos tanácskozások után édesapám felhozott Budapestre, hogy továbbképzésem ügyét valahogy elintézze. Mivel Raffael nyomora nem ment ki a fejéből, a szobrászatot pártfogolta; azonkívül volt valami tradíció is a családban, hisz az ő apja is véste a követ. így azután a szobrászat felé orientálódtunk, és körülnéztünk, nem vesz-e fel valamelyik szobrász inasnak. A Rákóczi út (akkor Kerepesi út) és a Szövetség utca sarkán volt egy üresen álló telken az Entreprise des Pompes Funèbresnek a sírkő elárusító telepe.42 A léckerítés mögött sorakoztak a különféle anyagokból készült obeliszkek, keresztek, és köztük egy tucatnyi carrarai márványból faragott szobor is. Bementünk, és a szobrász után kérdezősködtünk. Jelentkezett egy magas, őszes, franciaszakállas úr, a telep elárusítója. Azt állította magáról, hogy ő az ország legkiválóbb szobrásza, de a művészi intrikák elől ide vonult vissza, mert utálja a jelent, és irtózik a hálás utókortól is. Hajlandó engem magához venni és tanítani, ha apám fizet negyedévenként 90 forintot. Nála megtanulhatom a szobrászatot a leggorombább munkától a legfinomabbig. Édesapám már belefáradt a több napi lótás-futásba, keresésbe, örült, hogy - ha nagy pénzen is - ilyen kitűnő mestert talált fiának. Betért vele egy Szövetség utcai vendéglőbe, és ott megbeszélte Mász Kálmán művész úrral, a volt 1848-as honvéd hadnaggyal a részleteket. Négy évig tart a kiképzés. Az első három évben fizeti apám a negyedévi 90 forintokat, az utolsó évben már nem fizet értem, mert akkor kereső leszek magam is, és felszabadulok.43 Édesapám hazautazott Szabadkára, én pedig nagybátyámék lakásáról boldogan költöztem a Margit híd melletti kopott, emeletes házba, mesteremhez. Mász Kálmán két szobában lakott. Az egyik szoba volt a műterem, benne egy ócska pamlag, az én fekvőhelyem, egy rozoga gyalupad néhány csorba favésővel, egy láda, rajta lavórral a berendezés. A kuckóba leraktam kofferemet, a falba vert szegekre akasztottam cókmókomat, és megkezdtem művészi pályafutásomat. 42 Olyan vállalat (franciául entreprise), mely a halottak méltó módon történő eltemetéséről gondoskodik. Lényegében temetkezési vállalat, és sírkövet is készítettek. 43 A Türr István Múzeumban a Teles-dokumentumok között található egy okmánybélyeggel ellátott, kézzel írt Bizonyítvány, melynek szövege a következő: „Hogy Teltsch Ede szabadkai születésű nállam 15 Júliustól 1886 25 Novemberig 1887 mint szobrász tanoncz alkalmazva volt, s’ ez idő alatt magát becsületessen viselte ezennel bizonyítom. Kelt Budapesten December 5-én 1887. Mász Kálmán szobrász” - Türr István Múzeum, ltsz.: 58.401.9.40.22. 42
