Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
leim is megváltották jegyüket, és nagy érdeklődéssel várták szereplésemet. Én csak a futásban vettem részt. Két csoportra voltunk osztva, mert a pálya nem volt elég széles. Először a nagyok futottak, azután került sor az aprókra. Én voltam a legkisebb az aprók közt. Futottam-futottam, teljes erőmből, nem nézve se jobbra, se balra. Ellenfeleim már rég beérkeztek a tribünök előtti célba, talán már az eredményt is kihirdették, mikor én nagy loholva a célhoz értem. A közönség mulatott rajtam és megéljenzett... Felfogva a helyzetet, nagyon szégyelltem magam. Sarkon fordultam, és senkinek sem szólva gyalog hazamentem a hét és fél kilométerre eső Szabadkára. Míg én elkeseredve hazafelé gyalogoltam, szüleim mindenfelé kerestek Palicson. Nem tudták elképzelni, mi történhetett velem, hova tűntem. Nagyon aggódtak miattam. Estére ők is hazaérkeztek kocsin, és engem egészségesen otthon találtak. Anyám megölelt, apám elvert. Lakott az utcánkban egy Király Jóska nevű, nagyfejű fiú, kit mi tökfejűnek csúfoltunk és sokszor elvertünk. Ilyenkor Jóska anyja után kiabált. Anyja jött is, és rendszerint megkergetett bennünket. Apámhoz többször ment panaszra, de nem talált valami nagy megértésre, mert Jóska nagyobb volt nálam, és apám úgy vélte, hogy szülők ne avatkozzanak a gyerekek csetepatéiba. Egyszer az egyik kap ki, másszor a másik. Anyám azonban haragudott, mert nem szerette, hogy verekszem. Egyszer anyám az utcán állt, és meszelte a házat, mikor a „tökfejű” sírva panaszolta neki, hogy megvertem. Anyám rászólt: „Hát miért vagy oly gyáva? Miért nem vágsz egy darab téglát a fejéhez?” A szíves biztatásra Jóska felkapott egy fél téglát, és fejbevágott. Vérző fejjel már most én kezdtem bőgni, de anyám csak annyit mondott: „Úgy kell neked!” A tökfejű Jóskát többé nem bántottam. (18- 20 évvel később találkoztam Jóskával. Hatalmas szál ember lett belőle, és a szabadkai rendőrség szolgálatában állott. - No, - mondtam neki - most nem mernék beléd kötni. Mosolyogva szólt az óriás: - Nem is tanácsolnám.) Rajztanárunk, Polyákovics Alajos29 tulajdonképpen geometriára beállított ember volt, olyan mérnökfajta. A rajzteremben a falon lógott egy csomó minta, köztük emberi ábrázolatok is, szép biedermeier straf írozással előadva. Úgy emlékszem, közöttük volt Széchenyi István feje is. Óra alatt rendszerint nem a geometriával foglalkoztam, hanem oldalra pislantva a fejeket igyekeztem lerajzolni. Polyákovics tanár úr egy hosszú faléniával dolgozott a fekete táblán. Ha észrevette, hogy Széchenyi vagy társai felé kacsintgatok, a másfél méteres lénialéccel hirtelen a kezemre csapott, mondván: „Hosszú az Isten keze!” Üldözte a geometriától menekülő rajzolási vágyamat. Én azonban továbbra is tilos úton jártam, és amikor csak tehettem, embert rajzoltam. Akkoriban összevissza, de sokat olvastam, és már tudtam, hogy létezik festőművészet, sőt az pálya is, hivatás. Elhatároztam, hogy festő leszek. 29 Polyákovics Alajos (Felsőszentiván, 1828-?) Képesítése szabadkézi és mértani rajz. Tanított: 1867-1885. - Hicsik Dóra, 2010. 36
