Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
disznótor, névnap vagy születésnap volt házánál, én is otthon maradtam, valamint barátom, az ő Jóska fia, és kivettük részünket a jóból. Délután, ha kijöttünk az iskolából, futottunk a szomszéd utcába, a zsidó iskolához, verekedni. Én is aktív voltam. Ellenfélnek tekintettem a zsidó iskolát, Ármin bátyámat nem bántotta senki, mert - mint társaim mondták - „Az a Ződi testvére.” (Az Édi helyett „a Ződi” volt a nevem.) Ármin bátyám azonban szenvedélyes verekedő volt. Ha őt nem támadták, ő volt a támadó. Nem félt a kék foltoktól. Minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy verekedjék. Én szelídebb, inkább csak alkalmi verekedő voltam. A következő évben, minthogy héberül is kellett tanulnom, végre bevettek a zsidó iskolába. Tanítómat Schlesingernek hívták, később Szántóra magyarosította a nevét.16 Vörös hajú, vörös bajuszos, szakállas, hirtelen mérgű, pofozó kedvű ember volt. Sohase szerettem. Harangozó bácsi is vert, de az meghívott disznótorra is, tehát jóvátette hibáját. Schlesinger-Szántó jóvátétel nélkül pofozott. Héberül nemcsak könyvből, hanem falitáblákról is tanultunk. A betűk héberek voltak, a szöveg magyar. A héberben nincs „a” betű, azt „o”-val helyettesítették. Egyik falitáblán ez állt: „Kinek Isten okorjo, obiokon is beodjo.” Németül is tanultunk. A methodus nevetségesen rossz volt, mert a német grammatikát németül kellett bemagolnunk, habár egy szót sem értettünk belőle. Ha rá gondolok, még most is borsódzik a hátam. Emlékszem természetrajzom első fejezetére, most is tudom kívülről: „A vörösbőgönc (Brüllaffe) sűrű vörös szőrrel, fekete arculattal, Brazília őserdeiben tartózkodik" stb.17 Soha életemben többé nem hallottam a vörösbőgöncről, de fejemben elraktározódott, és onnan csak a halál fogja kiradírozni. A harmadik és negyedik osztályt Weiss Jakab tanító úr alatt végeztem.18 Szintén nagyon szigorú ember volt. Villogó pápaszemet és kecskeszakállt hordott, ami nekem egy cseppet sem tetszett. Egy ízben a törteket magyarázva megkérdezte tőlem: „Mi több, Vi vagy Vlo?” Én szent meggyőződéssel az egytizedre szavaztam, mire ő jóhiszemű tévedésemet egy hatalmas pofonnal honorálta. Valószínű, hogy akkor zárkóztam el a matematikától örökre. Ily viszonyok mellett nem csoda, ha bátyámmal együtt néha iskolát kerültem. Egy alkalommal az iskolától jó távol, vízárok partján tűnődtünk életünk folyásáról. Az idő lassan múlott, meg is éheztünk, így azt hittük, itt az ideje annak, hogy hazatérjünk. Otthon édesanyánk vallatóra fogott korai hazatérésünk miatt. Kérdéseire zavarba jöttünk. Összevissza beszéltünk, ellentmondásba keveredtünk, míg kiderült a valóság, az iskolakerülés. Délben, mikor édesapánk hazajött, volt haddelhadd. Lekerült derekáról a nadrágszíj, a továbbiakra borítsunk fátyolt... Az elemi iskola négy osztályát bátyámmal egyszerre végeztem el. A nyári vaká-16 A zsidó iskola 1878-tól két tanítóval működött, ez évben kerül ide Schlesinger Ede, aki az első-második osztályban tanított. - Iványi István 1892. 444-449. 17 Vörösbőgönc (Brüllaffe): bőgőmajom 18 Weisz Jakab (1841-?) Az izraelita elemi iskola igazgatója, képesített polgári iskolai tanár. Tanított: 1898-1900. - Hicsik Dóra, 2010. 32
