Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
szándékoztak kiönteni, de a szép terv nem valósult meg, mert a vállalat üzleti eredményei a második világháború végéig elég gyöngék voltak, a világháború után pedig Carel Bégéért személyes gondjai annyira igénybe vették, hogy nem volt ideje e terv megvalósításával foglalkozni. A két szobrom közül Adam van Vianen érdekelt jobban, Lutma kitűnő szakember volt, aki megbízhatóan dolgozott, de Adam van Vianen olyan művész volt, akit nyugodtan merek Benvenuto Cellini mellé, sőt sok tekintetben a híres olasz fölé helyezni. Ennek a nagyobb munkának volt egy mellékhajtása, melyre ma is szívesen emlékszem vissza. Mikor Carel Begeerrel még csak a megbízás kivitelezéséről beszélgettünk, és a különböző képek és portrék a holland gyűjteményekből még nem érkeztek be, én a saját fantáziám alapján kezdettem el néhány kis figurát tervezni. Az első egy középkori ezüstművesmestert ábrázolt, amit terrakottában készítettem el, és egy utrechti kerámiaműhelyben égettem ki. Ennek a munkának végzése közben erőt vett rajtam régi lelkesedésem ezért a műfajért, és mindjárt még két terrakottát csináltam. Az egyik egy szobrászt, a másik egy toronyépítőt ábrázolt. Ez utóbbi szobromat az utrechti dóm tornya inspirálta, mely nem messzi a Begeer-féle gyártól Utrecht középpontjában állott, s amelyre én mindig csodálkozással vegyes tisztelettel tudtam csak föltekinteni. Elgondoltam magamban, mily büszkének érezhette magát az a középkori építőmester, aki ezt a tornyot építette, mikor fölnézett befejezett művére. Ezt az elgondolásomat valósítottam meg egy körülbelül 25 centiméter magas terrakottafigurában, amelyből később Magyarországon a Toronyépítő című bronzszobrom, végül pedig Alpár Ignác budapesti emlékszobra lett.311 Az utrechti dóm előtt szövött álmom tehát végeredményében Budapesten nyert megvalósulást, az egyik legnagyobb magyar építőművész szobrában, az általa rekonstruált Vajdahunyadvár gyönyörű gótikus tornya alatt. Utrechtben ültem meg 50. születésnapomat. Egy magyar teológus elhozta a hegedűjét, és húzta a magyar nótákat éjfél után 1 óráig. A lányom és barátnői még csárdást is táncoltak. Ilyen cécó se volt még az Oudegracht környékén. Közben pedig elhatároztam, hogy - hazamegyünk. Hollandiai tartózkodásomat mindig csak átmenetnek tartottam, elhatározásomhoz a döntő lökést mégis egy-két újságcikk adta meg, melyben - nevek említése nélkül - kifogásolták, hogy akkor, mikor Hollandia is komoly gazdasági nehézségekkel küzd, és a holland művészeknek nincs munkája, egyik hollandiai gyár külföldi művészt foglalkoztat. Bár sem Begeer, sem Brinkgreve még célzást sem tettek ezekre a támadásokra, nekem ez is elég volt. Nem akartam Begeeréknek, akik súlyos helyzetemben segítségemre jöttek, nehézséget okozni, és közöltem velük elhatározásomat, hogy az iskolaév befejezése után haza kívánok menni. Mi-311 Alpár Ignác szobra a Magyar Nemzeti Galéria (ltsz.: 52.843., bronz) és a Türr István Múzeum gyűjteményében (ltsz.: 69.5.41., gipsz.). 185
