Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
tanulmányoztam kissé a kort, az akkori uralkodói viseletét, elolvastam Marczali történelmi művének III. Károlyról szóló részét,141 és ilyen előkészületek után fogtam hozzá egy lA nagyságú vázlat elkészítéséhez. Szokásom ellenére most lassabban dolgoztam, minden részletet átgondoltam, mert úgy éreztem, hogy ez kötelességem úgy magammal, mint az utókorral szemben; hiszen e szobrom ott fog állani bronzba öntve Budapest egyik legszebb terén, és századokon át fog hírt adni a kései magyar utódoknak Magyarországnak erről az uralkodójáról. Nem akartam könnyelműen hamis képet adni róla, úgy éreztem, a művésznek kötelessége lelkiismeretesnek lenni. Ily elgondolások alapján alakítottam szobromat, igyekezve beleélni magam III. Károly korának szellemébe, s lassanként egész megbékéltem vele, mert rájöttem, hogyha a magyarságnak nem is, de legalább a tudománynak és művészetnek barátja volt. Zala megállapodásunk szerint nem szólt bele a munkámba, de azt állandóan figyelemmel kísérte, néha egy-egy kérdést tett fel arra vonatkozóan, hogy valamit miért csináltam, és meglepte az az alapos indokolás, amit tőlem ilyenkor kapott. Közben én igyekeztem minél jobban a magam lábára állni, mert nem kívántam még a legelőnyösebb feltételek mellett sem hosszabb ideig Zala mellett működni, hanem függetleníteni akartam magamat, de ehhez - ha, még oly szerény voltam is - bizonyos minimális anyagi bázist kellett teremtenem. Próbáltam tehát magánmegbízásokhoz jutni. Szobrokat akkor Magyarországon még nemigen vásároltak, sőt fehér holló volt nálunk az olyan ember is, aki magát vagy valamely hozzátartozóját szoborműben kívánta volna megörökíteni. Kivételt csak néhány gazdag arisztokrata miniszter vagy iparmágnás képezett, azok között pedig nekem nemigen volt ismeretségem. Az idők folyamán azonban sikerült mégis néhány megbízást kapnom. Volt századparancsnokom, Járosy százados volt az első, aki nálam felesége domborművű arcképét elkészíttette, utána egy gyermekképmásra, majd egy márvány és egy bronz mellszoborra kaptam megbízást. Ezeket a műveimet az 1897. és 1898. évi tavaszi tárlatokon ki is állítottam, remélve, hogy ezen az úton új megrendelésekhez is jutok. Az 1898. évi kiállításon egy bronz tanulmányfejemet is kiállítottam a Nevető címmel, mely egy jókedvű ifjú legényt ábrázolt. Közben Zalánál nemcsak III. Károly agyagmintájával készültem el, de Szent Lászlóhoz is hozzáfogtam, ugyancsak alapos kortörténelmi előtanulmányok után. Közben azonban Zalához való viszonyom, mely az Erzsébet-szobor incidens óta sosem nyerte vissza előző zavartalanságát, egyre jobban elhidegült. Donáth, mikor emiatt kérdőre vontam, a leghatározottabban tagadta, hogy a kérdéses hírt ő terjesztette volna, s bár tudtam, hogy az öreg szereti az ilyen tréfákat, és a tagadás nála nem jelent semmit, mégis az volt az érzésem, hogy ezúttal igazat mondott. Csak jóval később merült fel bennem a gondolat, hogy Zalát eljárásában talán az idősebb mester féltékenysége vezette az ifjabb kollegával szemben, kiben talán megsejtette a későbbi riválist. Nem állítom, hogy ez így volt, hisz semmiképpen nem tudom bizonyítani, csak megemlítem mint lehetőséget, mert annak idején 141 Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában. Bp., 1882-1888. 1-3. kötet. 104
