Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
győződhessen meg a híresztelések valóságáról. Én persze előállításom okáról nem tudtam semmit, és természetesen ugyanabban az egyenruhában jelentem meg az ezredparancsnokom előtt, amelyben a király előtt jelentkeztem. Nem is tehettem volna mást, mert csak ez az egy uniformisom volt. Kihallgatásra Járosy százados állított elő. Mikor az alezredes meglátott, rám ripakodott:- Önkéntes, maga ebben az egyenruhában mutatkozott Őfelsége előtt is?- Igenis alezredes úr! - feleltem.- Nem gondolja, hogy Őfelsége előtt illett volna egy rendesebb uniformisban megjelenni? - hangzott az új fenyegető kérdés.- Ezredes úr, jelentem alássan, nincs másik egyenruhám.- Hát nem tudott az őrmestertől rendesebb egyenruhát kérni, ha arra számított, hogy Őfelsége maga elé rendeli? - kérdé bőszen a parancsnokom.- Ezredes úr, jelentem alássan, nem sejthettem, hogy Őfelsége látni kíván. Sárkány őrmester úr pedig, akitől mindjárt bevonulásomkor kértem megfelelőbb egyenruhát, ezért erélyesen rendre utasított.- Százados úr! Állítsa elő nekem azonnal Sárkány őrmestert! - dörgött az ezredes. Mikor szegény Sárkány megjelent, ezúttal inkább báránynak hatott az alezredes villámló tekintete előtt, Szlávy most őneki támadt:- Hallom, maga tagadott meg Teles önkéntestől egy rendes uniformist, és most az egész ezredünk szégyenbe került Őfelsége előtt maga miatt, maga, maga... víziló. Hogy merjek a honvédelmi miniszter úr őexcellenciája szeme elé kerülni ilyen blamázs után? Mi, mi? Mit szól erre? A szegény Sárkány csak dadogni volt képes:- Ezredes úr, jelentem alássan, én nem tudtam...- Persze, mit tud maga, szép kifogás! Adasson rögtön az önkéntesnek egy új egyenruhát, alakíttassa át a legjobb szabójával, és ha még egyszer ilyen baklövést követ el, le fogom fokoztatni. Meg vagyok értve? Lelépni! Nemcsak Sárkány őrmester, hanem én is megkönnyebbültem, mikor feszes tisztelgés után távozhattunk a kihallgatásról. Szegény Sárkány arca pulykavörös volt, de ezúttal nem merte mérgét rajtam kitölteni, hisz a történtek után nem tudhatta, hogy milyen összeköttetésem van nekem Ferenc József őfelségéhez. így csak szemrehányó hangon merte megjegyezni:- Hát miért nem mondta nekem önkéntes úr, hogy maga ismeretségben van a király őfelségével? Ha tudtam volna, biztos nem hagytam volna ilyen adjusztirungban megjelenni előtte. Megnyugtattam, hogy engem is váratlanul ért a király kívánsága, hogy jelentkezzem előtte, és a magam részéről elismertem, hogy ő sem tehetett az egész szerencsétlen esetről. Ezek után természetesen vadonatúj egyenruhát, bakancsot és sapkát kaptam, és Sárkány őrmester maga ellenőrizte, hogy a századszabó és -cipész azokat mérték után megfelelően átalakítsák számomra, így jutottam én „extra” uniformishoz, 101