Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
esett súlyos elbírálás alá. 1948-ban azonban már 70. életévemben jártam; erős nagyothallásom, előrehaladt érelmeszesedésem miatt mindentől visszavonult életet éltem. Nyugodt lélekkel állítom, hogy sem előbb, sem utóbb meg se indult ellenem olyan eljárás, amely rám a legcsekélyebb árnyékot boríthatná. A Városi Szemle 1945. évi 2. számában dr. Bene Lajos társszerkesztő „Nagy-Budapest tervének kialakulását” ismertette. A 98. oldalról idézem: „Szakirodalmi téren legmélyebben Borbíró Ferenc elemezte a főváros polgármesterének munkáját... klasszikus megállapítása, hogy a törvényhatóságoknak nem joguk, hanem tisztük az önkormányzati feladatok ellátása”. Van abban valami meghökkentő, hogy a közben örvendetes valósággá vált Nagy-Budapest falai közül ilyen felületes módon kiutasíttassék az, aki annak egyik elismert előharcosa volt. Apai-anyai ágon délszláv eredet vagyok. 1918-ban a megszálló szerb hatalomnak az esküt mégsem tettem le. Pedig arra az akkori magyar kormánytól utasítás jött, a megszállók meg karrierrel kecsegtettek. A kátyúba jutott magyar szekérről nem szálltam át a lendülettel megindulóra, hanem beálltam asztalosinasnak! Amikor pedig a NevenböX megtudtam, hogy Cvijics professzor, szerb békedelegátus Párizsban a „Bajai Háromszög” (a mai magyar Bácska) Szerbiához csatolását azon a címen szorgalmazta, hogy benne egy generációval előbb a szláv volt a vezető elem, semmit sem habozva vádiratomban bőséges adatokkal igazoltam a magyar álláspont igazát. Ezért a megszállók letartóztattak, Belgrádba vittek, majd Valjevóba internáltak. (Csak engem, aki útjukban álltam, de vétlen családomat nem bántották!)2 Az internálásból a békekötés után is csak szökés útján szabadultam. Ha valaki az üggyel-bajjal hazatértnek azt jósolta volna, hogy lesz még magyar kormány, amely államhűségemet, megbízhatóságomat aggályosnak ítéli, annak a szemébe nevettem volna. De ha megéreztem volna prófétálásának igazát, másként akkor se cselekedtem volna. Azok közé tartozom, akik csak egy hazát és csak egy esküt ismernek. Szlávok csak eredet szerint vagyunk. Biztos, hogy nagyszüleim az absolutizmus idején is magyarnak vallották magukat, pedig az akkori katonai határőrvidéken éltek. Bácskában különösebben is jó hangzású családi nevemet csak azért cseréltem fel, s lettem sok névváltoztatásnak megindítója, hogy ne akadhasson egy újabb Cvijics, aki a tájékozatlan nagyvilágban ellenünk a sok idegen hangzású névvel agitálhasson. Mégis, öregségemre nagyon beborult a magyar nap felettem. Sorsom valóban mostoha; de lelkemben béke és derű honol, mert lelkiismeretem teljesen nyugodt: válságos időben is hű maradtam magyar hazámhoz, s boldog vagyok, hogy a magyar városigazgatásnak becsületes, egyben „érdemes” munkása lehettem!. Köszönetem megújításával maradtam Keszthely, 1955. március 31. tisztelettel Borbíró Ferencz A levél autográf, franciakockás papírra Untával íródott. A levelet Ferenczy Béni (lásd 34. sz. levél) juttatta el Gőbel Józsefhez. 1 1 Borbíró Ferenc a sajtót igyekezett segítségül hívni ahhoz, hogy az őt ért sérelmeket (kitelepítés 1951. június 21.; nyugdíjának megvonása) orvosolják - természetesen sikertelenül. Felesége halála után (1953. november 6.), valamint a magyarországi politikai változások következtében Sztálin halála után (Nagy Imre első kormánya) ismét reményt lát sérelmei orvoslására. 91 I Ï
