Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
nyeg!), megfoltozom. Kell „stelázsi”, hát csinálok..., de ki győzné a teljes felsorolást. Legújabb szerzeményem: lámpaemyő. A villanyt rendben tartom, ami nem vicc, hiszen valamikor közöm volt a villamosokhoz. Udvarosi munkám megtorpanással fenyeget a favágást illetőleg. Nem azért, mert a normát túlteljesítem, hanem csak azért, mert fogytán az anyag. Újabb beszerzés - egyelőre - nem lehet zárolás miatt. Ha ebben kell maradnunk, akkor tán nem fogunk megfagyni, de melegem másodszor nem lesz! (Először a fiűrészeléskor volt.) A favétel körül súlyos tandíjakat kellett fizetnem. Odahaza az akácfa príma tüzelő, csak a gyertyánfa jobb. Itt a hozzáértők nem is veszik keményfa számba, mert az itteni akácnak csak tüze van, de parazsa alig. Itt kocsikon, űrméterekben árulják a fát. De a falusiak úgy tudják megrakni a szekereket, hogy azok sokat ígérők, s úgy tudják ölbe rakni a fát, hogy azok mutatnak. De ha már lerakták, akkor úgyis már késő a panasz, hiszen „látra” vettük a fát, s nekünk különben sem lehet sehova sem fordulni semmiféle panasszal. Az udvarló teendők annyira elfoglalnak, hogy a külpolitikára időm alig marad. Külpolitikainak nevezem azt a tevékenységet, amelyet a házon kívül fejtek ki. Délben, ha a szekerek elmentek már a szomszédos piacról, viszont az utcaseprők még nem jutottak a piacra, „kirándulok”, s csak úgy passzióból gyűjtöm a lehullott szalmát, otthagyott szénát, kukoricaszárat. Ha megszárad, pompás gyújtós. A szárítás szükséges, mert a hulladék a legtöbbször kissé nyirkos. (Rendszerint nem az ég harmatától.) Valamikor ezt a piaci képet az emeletről elégszer láttam. Néztem, de nem láttam a jövőbe. Nevetem Bessenyőit.Neki nehezebb. Ő az országútról gyűjt lepényeket, amiket bajosabb „kezelni” és szárítani, s hozzá ő magasabb lévén, nagyobbakat kell hajolnia. 1 Ferinek ajánlom, ha hozzájut, ezt a képet fosse meg, s helyezze el a múzeumba, kortörténeti adatnak.2 Bizony hiba volt tőlem, hogy előbb olyan egyenesen jártam. Most, hogy kényelmesen lógatva a fejem járok az utcán, mi mindent meglátok a járdán! Tegnap például találtam 6, sage, hat jókora szöget,3 meg egy alumíniumdrótot. Itthon megmértem: 143 cm! Egész vagyon, mert az ezermesterkedés ma azért „kunst”, mert épp’, ami kéne, az rendszerint nincs, kifogyott. Leveledből kiérzem, hogy arrafelé sincs ez másként. Most nagyon kellene egy kis gitt, meg pár méter légelzáró, réstömítő zsinór, de még „nem érkezett meg”; viszont a hideg már itt van, s tolakszik be a szobába. Szerencse, hogy lakásunk délnek néz, a legkellemetlenebb szélnyomás bennünket nem sújt. Van egy „kincses könyv”, abban nagyon sok gyakorlati tanács olvasható. Többek közt az is, hogyan, miből lehet otthon, házilag csinálni gittet. Ez a könyv most nagyon hiányzik. A komolyabb baj ellen - hiszem - védve vagyok. Konzervdobozokból csináltam kis háromszögeket, s mint az üveges, én is beszögeztem az üvegtáblákat. Reményiem, nem is fognak kiesni. De hogy milyen könnyelműek az emberek még most is, azt a város szemétlerakodóján megállapíthattam! Könnyen tudtam elegendő bádoglapot összeszedni, hogy a sufnitetőt kombináljam: egy réteg bádoglap, egy réteg széldeszka, s az eredmény teljes! Sem az eső, sem a hóié nem árt már neki. S az egész nem került többe egy „sétánál”, s egy kis kalapácsolásnál, hogy a bádogok a kívánt, új formát vegyék fel, s egymáshoz illeszkedjenek. Megnyugtató érzés, hogy ezzel a nemzeti vagyont is védtem, s most már értem, hogy Cséry annak idején Budapest szemetéből miként gyűjthetett vagyont.4 De talán már bőven elég, hogy tökéletesen tájékozva légy jelen munkakörömről. Akárhogy is csúfolom „főudvarmesterinek”, meg „külpolitikainak”, biz’ ez nagyon leegyszerűsített tevékenység, s ahogy annak idején a Goldner-műhely gyalupadjába, ebbe se tud beleférni a lelkem.5 De nem baj, mert kettős életet élek. Vörösmartynak csak félig van igaza: „Ábrándozás az élet megrontója”... Meg-63 i
