Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
és kiváló gazda volt, hatalmas fizikummal s ernyedetlen munkakedvvel megáldva: sokat lehetett tőle tanulni annak, aki akart. Szívesen ismerem el, hogy nekem nemcsak polgármesterem, de mesterem is volt. Követőjeként mi is csináltunk Baján a szürke aktaelintézést messze meghaladó gesztusokat, de köztük csak ez az egy volt olyan, amelyre Bíró alighanem csóválta volna a fejét. Ezek a betyár keszthelyiek azonban csináltak olyat is, aminek láttára bosszankodom: hogy’ nem jutott ez a megoldás nekünk is eszünkbe!? A keszthelyi vásárrendezésre gondolok. Nem épített vásárcsarnokot, mert az drága megoldás; ennek terhét jóval tehetősebb városok sem bírják el. Viszont - fürdőváros lévén - nem nézhette, hogy az élelmiszerárusítás a poros utcán legyen, s a forgalom zavarja a piacot, a piac pedig az utcai forgalmat. Pompás megoldást eszelt ki. Kisajátítottak a város kellős közepén 2 szemben lévő nagy telket. A kisebbe a vásárra jövő szekerek állnak be; szekérről itt történik az árusítás. A nagyobb telken megfelelően méretezett, tekepályára emlékeztető tetőket építettek, amelyek alatt kényelmesen elfér az asztalokról (!) áruló termelő is, a vevő is. A tetősorok közt diófák is védenek a tűző nap ellen. Ez a telek részben kavicsolt, részben füves, tehát pormentes. Por az utcáról se jöhet, mert - eltekintve az aszfaltburkolattól - az utcai front nem széles, s kerítése is van. Hát ez a megoldás valami szépnek nem mondható, de nagyon megfelelő, főleg pedig higiénikus... gazdaságos. A piac - a forgalmi időn túl - az utcáról alig észrevehető. Azzal vigasztalom magam, erre a megoldásra a keszthelyiek is csak 1936-ban jöttek rá. De rájöttek! No, hogy valami tréfásat is mondjak: hát itt is sok az új utcanév. A Hajdú utca - amely a régen idetelepített hajdúkról kapta nevét - újabban Bem József nevét viseli, mindenki azt hiszi, hogy Bem apót akarták megtisztelni vele. Egyébként a Mária Terézia-rend nem véletlenül jutott az eszembe. Szállásadó vőtársam Mária Terézia-rendes, oki. gazda. Ma ő a piacbiztos, havi 200 Ft javadalmazással. A közigazgatási határok új rendezése Keszthelyt is érintette, de ezt se szerencsésen. Zala helyett ma Veszprémhez tartozik, s Veszprém Tapolcát tartja fontosabbnak; a gazdasági súlypontot oda helyezte azzal a megokolással: Tapolca fővonal mellett fekszik. Nagyon helyhez kötött lévén, nem tudom elbírálni: egyetemes szempontból helyes-e ez a megoldás. Az nem kétséges, hogy magára Keszthelyre káros. Keszthelynek azonban nagyobb baja, hogy idegenforgalma megcsappant, „nyugdíjváros” jellege pedig devalválódott. Régebben Grácból is, Bécsből is autójáratai voltak; az osztrákok szerették az olcsó és ízletes magyar konyhát s Badacsony hegylevét. Mi is olyan házban lakunk, amelyet -jó régen - bevándorolt nyugdíjas építtetett. A nyugdíjasok azonban ma, mint fogyasztók sem jelentenek már értéket. Az egészből pedig megállapíthatod, hogy jól-rosszul, de én még mindig csak „várospolitizálok”! Melegen köszönt Keszthely, 1951. okt. 6. Feri bá’ Sárgult, nagyalakú, vonalazott, széles margójú füzetből kitépett lapokra, kézírással írt levél. Göbel József hagyatékából. 56
