Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
A város is, miként az ember, organizmus. Nem szerkezet, hanem szervezet. A városnak is van lelke, s a városok közti különbözőséget nem lehet tisztán materiális alapon megmagyarázni. Képzeljék magukat az iskolába! - folytatta szavait, élvezetes módon esszenciáját adva Baja földrajzának és rövid historikumának. Baja határának nagysága majdnem pontosan egyezik Budapest határával. Az a terület, ami közigazgatásilag Bajához tartozik, kisebb volt a múltban, mint most. De az a terület, amely gazdaságilag a polgárok kezében van, a múltban jóval nagyobb volt, mint most. Csávoly, Borota, Rém stb. határa is bajaiak tulajdonába tartozott. Ma azonban Csávoly, Vaskút, Bácsbokod felől nagy előnyomulás történt a város határán lévő földekre is. Pedig nincs mindenkinek itt a szíve, akinek a földje itt van. A várospolitikus azt keresi, mennyi egy városban a városi polgár. Mert nem minden városi lakó egyúttal városi polgár is, csak az, akinek vannak városi igényei, aki nem elégszik meg a létezővel, hanem állandó fejlődést kíván, mert a haladás életeleme, és azért áldozatos munkára is kész. Városi polgár, akinek a lelke hozzánőtt a városi ügyekhez, s ez nem iskolázottság, hanem lelkűiét kérdése. A jó várospolitikusnak úgy kell gondolkodni, mint a kertésznek. Amikor fát ültet, azt nézi először, hogy a fa gyökérzete jól be legyen ágyazva, terjeszkedési területe legyen, koronája napfényt, levegőt kapjon, hogy kifejlődve jó gyümölcsöket tudjon hozni. A várospolitikus szempontjából ezért fontosabb, hogy a Kamarás-Dunán most már kiköthetnek a hajók, hogy a dunai kikötőnek vasúti összeköttetése van, hogy a Futura gabonaraktár megépült, hogy a gázgyári koncessziót megszerezte stb., mert ezekből később egyéb feladatokat is meg tud oldani. Sok Baján a panasz, de nem jó orvos, aki tüneti kezeléssel intézi el azokat. A hiba abban van, hogy a város vérkeringése szegény. Magyarországon minden vidéki városnál szabály, hogy el kell érnie a 45 000 lakosszámot, eltekintve persze a provinciális székhelyektől. Ennek okát pedig abban kell keresni, mert a gazdasági területek itt nem zavartalanok, a közigazgatási területek pedig nem fedik a gazdasági területeket. A Duna nem kapcsol hozzánk gazdasági területeket, hanem egy kínai fal. Megyeszékhely vagyunk, de a közvetlen mellettünk fekvő község közigazgatásilag nem tartozik hozzánk. Ez kár mindenkinek: a városnak, a megye többi részének és az illető községeknek egyaránt. Nem közömbös egy megyére, hogy fővárosa erős. Más igényeket tud itt kielégíteni, több fogyasztó volna, kultúrintézményei is erősebbek. Nem közömbös, hogy itt megtalálja mindazt az iskolatípust, amit keres, hogy itt télvíz idején is állandó színházat kap, vagy csak úgy, mint ahogy most van, hogy a pécsiek itt tartják a főpróbáikat minden ősszel. Más városokban annak van becsülete, aki dolgozik, takarékoskodik, vagyonosodik, akiben van aktivitás. Vajon így van-e nálunk is? Ha így lenne, akkor a föld nem csúszott volna ki a lábunk alól. Baján, ha a „népszerű” emberek életrajzát elolvassuk, hogy milyen pozitívum fűződik nevükhöz, úgyszólván semmit sem találunk. Érdekes, hogy már az 1880-as, 90-es aktákban állandóan ismétlődött: „a mai súlyos gazdasági viszonyok közt kivihetőnek nem tartjuk”. Baján már akkor súlyosak voltak a viszonyok. 393
