Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
Ha például mi nem a tudósítói asztalnál ültünk volna, hanem a törvényhatósági bizottsági tagok sorában, kétségtelenül hozzá szóltunk volna a polgármester úrnak másfél órás, hatalmas beszédéhez. Mindenekelőtt rámutattunk volna arra, hogy nem az az autonómia, ha a város feje Iksz úr Ipszilon úr tanácsát hallgatja meg, nem az az autonómia, ha a közgyűlésnek utólag mutatnak be kész dolgokat, amelyeken nem lehet már változtatni. Mi vita tárgyává tettük volna a polgármester úrnak azt a kijelentését - amely különben is egyenesen hozzánk volt adresszálva -, hogy ez a törvényhatósági bizottság teljes joggal sáfárkodik. Nem, ez a törvényhatósági bizottság kivénhedt, túlélte magát. Ennek a törvényhatósági bizottságnak elfogyott az életereje. Ez már nem tud akarni, ez már csak arra jó, hogy a folyó ügyeket vezesse addig, amíg végre jön az új szellem, jön az új, a mai népakarat alapján összeülő közgyűlés. A polgármester másfél órás, vagy még annál is több ideig tartó beszédben ismertette a költségvetést. Beszédének formájáról, sok helyütt tartalmáról a legnagyobb elismeréssel kell szólnunk, de nem osztjuk a törvényhatósági bizottságnak azt a hallgatólagos felfogását, hogy „nem bírálat, hódolat illeti meg”. Mi kétségtelenül szükségesnek tartottuk volna rámutatni arra, hogy a nagy tervek mellett kis dolgokra is ki kell térni. Nem látjuk például sehol a nyomát annak, hogy szinte szégyenletesen elhanyagolt járdáink és kocsiútaink szerepelnek a költségelőirányzatban. A polgármester hatalmas, az egész közigazgatást felölelő beszéde kétségtelenül nagy hatással volt a közgyűlésre. A polgármesteri beszéd bő részletességgel ismertette azokat az okokat, amelyek hátráltatták hat éven át a költségelőirányzat beterjesztését. Rámutatott azokra az eredményekre, amelyeket Baja város eddig elért. És el kell ismernünk, hogy ha a polgármesternek egyéb érdeme nem is volna, már az is nagy eredmény, hogy felrázta a város közönségét letargiájából, és magabíróvá, a fejlődésébe bizalmat vetővé tette. És megint vitába kell szállnunk a hozzánk adresszált kijelentéssel, hogy a szócsata nem jelent autonómiát. Nem szófecsérlést, hanem egészséges, eszméket tisztázó vitákat vár az, aki ellenzéki akciót követel a közgyűlésen. Nem konventikulumokban, hanem a nyílt fórumon kell ügyeket elintézni. A polgármester egyébként rámutatott a város produktív munkájára, és ezzel a beszédével szép hatást keltett, de annyit mégsem láttunk, hogy egyetlen bíráló vagy elismerő szó hangzott volna el. És annyit vártunk volna, hogy valaki legalább gyakoribb közgyűlést kért volna. Gyakoribb közgyűlésnél ritkább a fait accompli. A közgyűlés két rövid felszólalás után elfogadta a költségelőirányzatot. A többi tárgy már gyors tempóban haladt előre. Tizennégyezer aranykoronával restaurálják a belvárosi plébániatemplomot, megszavaztak negyven egynéhány ezer koronát a Bárány második emeletének építésére, tudomásul vettek minden egyebet. Mikor úgy fél hat felé vége volt a közgyűlésnek, lejöttek az emberek a novemberi havas, hideg utcára, összerázkódtak, belebújtak a téli gúnyába, és már el is felejtették, hogy közgyűlés volt. Csak néhány idealista sóhajtott fel: Hát ez közgyűlés? Fodor Független Magyarság 1924. november 20. (csütörtök) 331
