Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Borbíró Ferenc előadásai az Amerika Hangja rádióban
hajtó, de legalább értelmes beruházásra. Csak nem kellett volna megépítenie a vágóhidat, amely üzembe helyezhető sose volt. A minisztérium ugyanis ragaszkodott a már jóváhagyott határozat végrehajtásához! Mintha azt mondta volna: Amit főztél, edd is meg! Az ilyen eljárásra nehéz megfelelő jelzőt találni. Az önkormányzatok minden évben állami támogatást kaptak. Megtévesztő elnevezés! Mert amit kaptak, az járt nekik. Részben megtérítésül állami feladatokra fordított kiadásokért; részben megváltásul régebben élvezett, de elvett jövedelmekért. A szétosztásnak nem volt megállapított kulcsa. Évenkénti tárgyalásokon dőlt el: melyik önkormányzat milyen összegben részesül? Egy ilyen tárgyaláson az egyik polgármester bizonygatta, hogy a tervezet városára sérelmes. Egyetlen adatát sem cáfolták meg, felszólalását mégis elütötték azzal: „Tejól gazdálkodsz, te kevesebbel is boldogulsz.” A jó munkát tehát büntették! Kell ehhez kommentár? Megérthető, hogy a városok valódi helyzetüket takarták. Az egyik azért, hogy ne látszódjanak hibái, a másik meg azért, hogy eredményeit ne érje ilyen ... „méltatás”. M C.: Megkérjük, világítaná meg, miként kellett volna hát eljárnia a városi osztály főnökének? Borbíró: Mélyrehatón kellett volna megváltoznia. Fel kellett volna hagynia azzal, hogy szerepét - elefántcsonttornyában ülve - a hatalom gyakorlásában, a formai rend fenntartásában lássa. Vállalnia kellett volna a gondozásnak, sőt a megelőzésnek a feladatát is! Csak kiragadott példák: A Honvédelmi Minisztériumba vezényelteket rendszerint a csapatszolgálatból emelték ki. A fóldmívelésnek vízosztályában dolgozók karában mind folyammémökiek voltak. Minden minisztériumból, ha valamely érdemes ügy volt eldöntendő, mindig kiszálltak a helyszínre, s ott tették meg a kellő rendelkezéseket. A városi osztály főnöke az ügyeket csak az iratokból ismerte. Többször ferde megvilágításban, a főispán szóbeli tájékoztatójával. Valójában pedig még a polgármestereket se ismerte, hisz’ azok előtte mindig csak jó oldalukat mutatták. Az osztályfőnök valódi szerepe igazában kettős lett volna. Kifelé apostolnak kellett lennie: gondolatok kitermelőjének, eszmék lelkes hirdetőjének, tettekre lelkesítőnek, szép eredmények elismerőjének, s a jól dolgozókat kiemelve, nemes versenyre is keltőnek. Befelé viszont... Minden miniszter politikus, a belügyminiszter kifejezettebben is az. A politika az ő minisztériumában fokozott szerepet játszik. A jó osztályvezetőnek védeni kellett volna a rája bízott feladatokat a politika ártó örvényléseitől, de számukra kibontani minden vitorlát, ha kedvező, passzát szelek fújdogálnak. Nehéz feladat! Sikeresen csak úgy szolgálhatja, ha miniszterének nevéhez mindig új és új eredményeket tud csatolni, az eredmény lévén a politikában is a leghatásosabb fegyver. Ezeket minden miniszter szívesen fogadja és honorálja, hiszen velük könnyű neki politikájához még új barátokat is szerezni. A jó osztályfőnök nem elefántcsonttoronyban, hanem őrtoronyban ül, ahonnan előre is tud látni! Csak így képes feladatát nemcsak a gondozó, hanem a megelőző igazgatásban is betölteni! Milyen nagyot haladt közegészségügyünk a gyógyítás terén! De van-e közöttünk valaki, aki nem becsüli még többre az egészségügyi szolgálatnak azt az ágát, amely meggátolni törekszik a megbetegedést, és több pusztító kórt már egészen a múltnak adott át! 265
