Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Borbíró Ferenc előadásai az Amerika Hangja rádióban
Vizsgálatot kértem. Magam ellen is. Udvarias mosoly kíséretében kaptam a feleletet: Nem állítjuk, hogy nincsenek kivételek. Kellő válogatáshoz azonban se időnk, se erőnk nincs elég. Vizsgálatokkal célt se érnénk, mert szinte lehetetlen a perrendszerű bizonyítás. Erőtök az volna, csak embereidnek nincs hozzá elegendő tudása! - így váltunk el, nemsokára mégis hívtak. - Emlékszel rá, hogy mit mondtál? - Hogyne, emlékszem. - Hát akkor most mutasd meg, hogy te tudod. - Ha kívánod, megmutatom, ám te add hozzá erődet: Amit majd odakünn mondok, azt te mondod, amit teszek, azt te cselekszed! Nagy dolog volt: nemcsak ígérte, hanem mindvégig be is tartotta! Az előzmény pedig az volt, hogy vizsgálat indult egy városigazgatás ellen. Két minisztérium 15 szakértője napokat töltött künn, de csupán dorgálásra is alig érdemes hibákat talált. A miniszter megérezte: Az ügyre így pontot nem tehet. Ezért volt a különleges megbízás. Eredményül a tényállás hamarosan annyira tisztázódott, hogy „sajnos” azzal már csak a büntetőbíróságnak maradt teendője. De hiába volt a megmutatás, az általános korlátozások tovább folytatódtak. M. C.: A hallgatóságot jobban érdekelné: Meghozták-e a kívánt eredményt a korlátozások? Borbíró: Jóval többet a hangoztatott célnál! Megszűntek a szégyenletes kilengések, de csaknem megszűnt az önkormányzati élet is! Mert ami maradt, az már inkább csak parádé volt és önámítás. Lehet, hogy ezt nem is bánták, sőt utóbb már szívesen is látták. A horogkeresztes mozgalomnak hívei odafenn is szaporodtak, és Hitlerék „tisztultabb” önkormányzatnak nevezték azt, hogy a képviselőtestületek óhajaikat nyilváníthatták, s azokat a kinevezett vezetők meg is hallhatták..., ha akarták! M.C.: De hát lehetett volna másként rendet teremteni? Borbíró: Könnyen. Csak helyesen kellett volna élni az állami felügyeletnek rég rendelkezésre állott eszközeivel. Például: a főispánoknak döntő szerepe volt a választásra bocsátottak kijelölésénél. Ha minden főispán csupán ezzel a lehetőségével lelkiismeretesen élt volna, de nagyon más lett volna az önkormányzatok eredménytáblázata! Az előbb érintett városban hivatalos jelölt lett az az előbb kisebb állást betöltött pályázó, akiről köztudomású volt, hogy gyakran kért apróbb kölcsönöket az ellenőrzése alatt állt kispolgároktól. Hogy lehetett azt várni, hogy magasba lendülve majd megváltozik? Vajon a bekövetkezett súlyos zavarokért nem terhelte azokat is felelősség, akik megválasztását nemcsak lehetővé tették, hanem elő is mozdították?! Ha a főispán a főszámvevő fontos állására mindig odavalót nevezett volna ki, a háztartás rendjét már ezzel is biztosíthatta volna. Nem egyről tudok, hogy nagyon másként járt el. Később, a kórházi főorvosi állásoknál a főispán kinevezési jogát nagyon szerencsésen az Országos Közegészségügyi Tanács javasolta pályázókra szűkítették. Ezt kellett volna általánossá tenni alkalmas módon, már korábban is! Még csak pénzbe se került volna. A törvényhatóságok költségvetését, záró számadását két minisztérium is felülvizsgálta: Betartják-e az előírt szabályokat? Milyen jó alkalom lett volna arra, hogy az önkormány-258
