Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Bajai portrék - tiszttársaim
hassák: Ha bennünket úgy minősítenek, mint a „többieket”, hát majd olyanok is leszünk, mint a „többiek”! Kijelentem, ha a közgyűlés az országos hangulat hatása alatt határozna, nem fogok visszamenni Fehérvárra. Megbélyegző határozatáról ott is tudomást szereznének, s a fehérváriak méltán mondhatnák: Mit akar ez itten, hiszen a saját közgyűlése állapította meg, ő se különb a többinél! Ezután a közgyűlési teremből kivonultunk, hogy a város atyáit álláspontjuk kialakításában jelenlétünk ne feszélyezze. A másnapi közgyűlés a miniszter leiratát - egy hang ellenvetés nélkül - irattárba tenni rendelte. Ez a történet jó fényt vet a bajai városatyákra, de azt is igazolja, hogy amikor kellett, határozott voltam a tisztikar védelmében is. Országos hangulat! A frontról hazaözönlő katonák azzal a váddal jöttek haza: Legelni küldtétek a gyerekeinket! A közellátási ügyeket nálunk a galambszívű Weisz Nándor intézte, annak szájából még nyers szót se hallott senkise! Később tudtuk meg: kivétel nélkül mindenütt pontosan ez volt a vád! Egy borozó társaságban valaki fogadott: Meg tudja mozgatni az ország közvéleményét! Másnap városa közgyűlésén valami „hazafíy”-as indítványt tett. Azt el is fogadták azzal, hogy megküldik a határozatot csatlakozás végett a társtörvényhatóságoknak. S a törvényhatóságok sorra csatlakoztak. Az indítványozó megnyerte a fogadást, s a borozó társaság jót mulatott. A „kedves barátaink és atyafiaink” megkereséseit Baján mind „irattárba” tettük. Ezért. Franciakockás papírra tintával írott visszaemlékezés. Dátuma nincs, de 1955 körül, Keszthelyen íródott. Gőbel József hagyatékából. A tisztviselők Több, régi írásom foglalkozott a magyar tisztviselőkérdéssel. Állandóan hangoztatom, hogy a közigazgatási tisztviselők kiválasztása gyarló, felkészültsége hiányos; a közigazgatási szakvizsga igazában csak megismétlése a már kiállított szigorlatnak, az egyetem tulajdonképp csak tanít, holott a kiképzésnek legalábbis egyenrangú tényezője a nevelés, a rászoktatás, amely igazában „odakünn”, a gyakorlatban érhető el. A kezdőre legtöbbször döntő hatású, hogy kitől kapja az első példaadást, ösztönzést. A nevelés jelentőségét azonban figyelemre sem méltatták. Tisztán a szerencse dolga volt, ha az újonc alkalmas kiképző kezébe került. Az új, „még húzó” erőt a legtöbbször oda osztották be, ahol nagy volt a „restancia”, pedig már a felgyülemlett hátralék is az osztályvezető képességeinek elégtelenségét jelezte. Viszont, ha igaz az, hogy „minden állam Alkotmánya annyit ér, amennyit belőle tisztviselői megvalósítani tudnak és akarnak”, akkor a tisztviselőképzésnek homloktérben kellene állni, s azzal állandóan a legnagyobb figyelemmel foglalkozni. Aligha vitás, hogy a helyes kiválasztás és képzés ellen a legtöbbet a megyei és városi igazgatásban vétetnek. Természetes, hogy a színvonal is itt jelentkezett a legkevésbé kielégítőnek. Melléktekintetek a legjobban ezen a területen érvényesültek. Az általános hiedelem szerint: a választások révén. Egy alkalommal pontosan kimutattam, hogy a kinevezések sem voltak szerencsésebbek. Akkor sem, amikor a kinevező a helyi törekvésektől magát nehezebben függetlenítő főispán helyett lényegében maga a miniszter volt. 248
