Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
Egy regatta-kirándulás alkalmával Bogyiszlón jártam. Azt megelőzően vitték végbe Fajsznál a nagy átvágást, amivel a Duna útja nagyon megrövidült. Viszont Bogyiszló a Dunántúlra került, főleg télvíz idején csak nagy kerülővel, sok idővesztéssel érhetve el különben is távoli járási székhelyét, Kalocsát. Viszont Tolna ott feküdt közvetlen közelében. Értelmes, fiatal bíráját kérdeztem: - Miért nem kérik az átcsatolást? - Jól van ez így kérem - hamiskás mosollyal kísérve feleletét -, a főszolgabírót így évenként csak kétszer látjuk, amikor a szalonka húz! A járás vezetőjében nem támaszt, segítőt látott, hanem valakit, aki jó, ha minél messzebb van! Az én Bács megyeim meg azt szerette volna, ha a Városháza az övékéi is lehetett volna! Akaratlanul is fiiltanúja voltam egy beszélgetésnek. Tárgyalták, a Szegényházban milyen nagy a változás. Áradozva magasztalták a nagy változást, amelyet tapasztaltak. - Bizony, hallja, nemcsak új neve szerint lett az Szeretetház\ És kérték, két kézzel adná rá a jó Isten áldását. A dicséret a ferences nővéreket illette, de egy kicsi nekünk is kijárt. Zadravecz [István] püspök lejött Bajára, hogy a máriakönnyei búcsún beszéljen, s az ünnepi misét celebrálja. Kifelé menet felhívtam a figyelmét mindarra, ami őt érdekelhette. Többek közt a nagycsaládú hadirokkantak számára épített házakra is [Szent István-házak 1936]. - Érdekes, erről most hallok először, mikor volt az ünnepélyes átadás? — Az átadás ekkor, de semmiféle ünnepély nem volt. - Több helyütt láttam jóval kisebb jelentőségű alkotást, s majd megsiketült az ember a beharangozástól! Kozma [Miklós] belügyminiszter járt Baján. A tiszteletére adott díszebéden elhangzott beszédében engem „az ország legkiválóbb polgármesterének” apostrofált. Hát ez hízelgő is volt, de túlzó és igazságtalan is, és alapjában elszomorító is. Túlzó, egyben igazságtalan is, mert ha a Baján elért eredmények méltók is voltak az országos elismerésre, észre kellett volna venni és kiemelni, hogy ez az eredmény ritka együttesnek köszönhető. Ebben az együttesben fontos tényező volt a polgármester, de vele legalábbis egyvonalban kellett volna említeni munkatársait. Elsősorban tisztikarát, amelyről nemegyszer mondtam: Velük versenyre mernék kelni bármely város tisztikarával! Hogy is szól a mondás? „Minden állam alkotmánya annyit ér, amennyit belőle tisztikara megvalósítani tud és - akar.” Hát ez áll valamiképp a városra is. A bajai tisztikar pedig tudott is, akart is. Nagyon méltó lett volna a megemlítésre Balku [Bisztray Gyula] főispán. Nem volt szaktárs, de csupa szív ember, akinek nem ízlett a leves, ha aznap még nem tehetett valami jót. Őt ritka kitüntetés érte megyei főispánkodásának 10., bajai főispánságának 7. évében, a város törvényhatósági bizottságának talán minden tagja fáklyás menetben tisztelgett előtte. És a zongorák! Báró Lers Vilmos dr. Walko Lajos dr. Reményi- Schneller [Lajos] országgyűlési képviselők (ez utóbbi már inkább utódom idején), galgóci Schóber Béla felsőházi tag, a Nemzeti Bank vezérigazgatója! Mind hathatós segítőink voltak, sokszor útbaigazításaikkal, tájékoztatásaikkal is, és sokszor biztosították olyan igyekezetünk sikerét, amelyhez a magunk ereje kevés lett volna. És kivételes elismerésre volt méltó a közgyűlés, s maga a polgárság is! Erről nem elég pár sort írni. Itt csak utalok a Búcsúzára. De én szomorú is lettem Kozma beszédének elhangzása után. Sose tagadtam, sőt magam is hirdettem: az elért eredmények örvendetesek, szívvidítók voltak. Magamat sose éreztem kivételes képességekkel megáldottnak, de ami erőm volt - igaz -, mind beleadtam a közösbe. Bántó-e a lóverseny hasonlat? Lehet, hogy én az átlagosnál jobban, 228
