Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
gyámságfélét vállaltak felettünk. Bátyám - szép szál legény, a millenáris díszmenetben a város egyik apródja - a polgármesterhez került. Én állami díjnok lettem a főispáni hivatalban. Én jártam jól. A pályakezdés Schmausz alatt Schmausz Endre, Széli Ignáccal versenyezve, korának kimagasló „adminisztráló” főispánja volt. Előbb Apatinban ügyvéd, majd képviselő, utóbb Bácska alispánja, végül Szabadka-Baja főispánja. Jó lelkű, hangyaszorgalmú, minden szépért lelkesülő, minta „beamter” volt. Főként példaadásával hatott. Erős keze alatt nem volt könnyű a hivatalnokoskodás. Egyetemet persze csak beiratkozáskor s a vizsgák idején láttam. Az ott elért eredményekkel se dicsekedhetem. Volt alapvizsgám, meg szigorlatom, amelyet „megújráztattak” velem. Igaz, kitüntetéses is akadt. A bukásokat megérdemeltem, a kitüntetést ... aligha. Abból, hogy osztálytársaim mögött jó hátul kullogtam, hogy év végén többször csak a miattam eleget szégyenkezett édesapám tanári látogatásai segítettek a továbbjutásban, hogy nemegyszer éreztem megszégyenülten érdemtelen stipendista [ösztöndíjas] voltomat, hogy később sokszor pirultam anyagi helyzetünk sivárságán, mások jószívűségére utaltságán - olyan alacsonyabb rendüségi érzés fejlődött ki bennem, amely később se hagyott el egészen. Ez ösztönzött, hogy a bajai meghívást elfogadjam. (Ki gondolt volna akkor még olyan szörnyűt, hogy Szabadkából lehet Subotica!?) Nagy tekintélyű városatyák marasztaltak: Itt a helyed, karriered itthon is biztosított! Mégis átmentem, nem csupán azért, mert Baját lelkem mélyén tanulmányi kirándulásnak, érdekes erőpróbának tekintettem; de azért is, hogy könnyebben menjen Szabadkán feledésbe, hányszor álltam a pénzintézetek rácsai előtt kedvező váltóbírálatért könyörögve... nem mindig sikerrel. De megtörtént, hogy a Nagytakarék egy váltónkat visszautasítva... a kért összeget segély címén folyósította; egyik pénzintézet főkönyvelője elutasított váltómat visszaadva, a kért összeget kölcsön adta. Azt, hogy ez nem mindig volt így, már rég elfeledtem: viszont a megható kivételeket ma már nem szégyenkezve, hanem hálás büszkélkedéssel írom le! A szabadkai polgármesterek mindig a gazdagok sorából kerültek ki. Nyílt házat vihettek, gavallérosan költekezhettek. A Lázár- meg az Erzsébet-nap Mamusichéknál szép összegbe került. Mamusich - kortes célokból - gyakran volt lakodalmakban, a menyaszszonynak mindig aranyakkal kedveskedett; vadászlakomáin bőven folyt a pezsgő. Bíró minden közgyűlés után villásreggelivel kedveskedett; minden közigazgatási bizottsági ülés után az állami tagok nála ebédeltek. Farsang idején házában 2 bál volt, a népesebb politikai jelleggel; Szent István napján szállásán népes vacsora. Ezekre nem lehetett elég a fizetés. Nekem csak tisztviselői életre futotta. Bár - lehetőségei közt - velem szemben Baja is mindig gavallér volt! Igaz, jobb módra nem is törekedtem, azt házasság révén magam is elérhettem volna. Mégis, nemegyszer éreztem: könnyű volt a szabadkai kollégáknak megóvni függetlenségüket, s magukat átadni teljesen passzióiknak! Az is igaz, számomra nem puszta kedvtelés volt a városigazgatás. Több volt annál, nemegyszer családom elhanyagolásáig fokozott rajongás! 218
