Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
érdekében. Legtöbbször Bornemiszával [Géza], a későbbi kereskedelmi miniszterrel álltunk szemben, aki kellemes tárgyaló volt, de aki jól tudta, hogy miképp kell a versenytárs nélkül álló bánya ajánlatát kecsegtetővé tenni. Ugyanis Szászvár-Máza a pécsi bányával rajon-megállapodást [körzeti] kötött. Nem volt nehéz megállapítani, hogy az onnan kapott ajánlat „fedő ajánlat” volt. Chorinék számításából azonban kimaradt az akkor jelentéktelen komlói állami szénbánya. Komló kezdetben húzódott, attól tartott, hogy csak faltörőnek használjuk. Az államnak Komló volt az egyetlen szénbányája. A pénzügyminisztérium bányaosztályának élén akkor Fényes állott. Félt attól, hogy a gyenge eredményeket felmutató bányát az állam eladja. Bajával készséggel tárgyalt, mert a város kész volt a távvezetéket megépíteni, a bányának tehát csak a transzformátor-állomásról kellett gondoskodnia, gépei a várható fogyasztást is könnyen elbírták, és bőven volt szene olyan, amely csak helyben elégetéssel volt hasznosítható! Fényes bízott bennük, s lényegesen jobb ajánlatot tett a városnak. Amikor ezt Chorinék megtudták, már megtett ajánlatukat ők is erősen mérsékelték. A mindkét ajánlaton elért „simítások” után már csak felfogás dolga volt megállapítani: melyik az előnyösebb. Szászvárral társulva nem a város terhe lett volna a hosszú távvezeték megépítése, persze a közbülső leágazási lehetőségek kihasználhatása is a bányáé lett volna, az áramárak is jóval olcsóbbak lettek volna a kezdő fokozatokban. Komlóval szerződve a város terhére esett a távvezeték megépítése (Speyer-kölcsön!), de övé a kihasználás joga, az áramárak a nagyobb fogyasztás elérésekor lettek kedvezőbbek. A szerződést Komlóval kötöttük meg, részben becsületből, hiszen neki köszönhettük az első kedvező ajánlatot; részben számításból is. Bíztunk abban, hogy az állam kellemesebb szerződő fél lesz, s a pénzügyminisztériumban hathatós támogatóra találunk a hosszú, költséges távvezeték kihasználásában. Ez utóbbiban nagyot csalódtunk! Sem Szekszárdot, sem Mohácsot nem tudtuk fogyasztóul elnyerni. Szekszárdtól csak azt kértük, tartson versenytárgyalást. Biztosítottuk, hogy a szászvári, már befutott ajánlatnál a mienk jóval kedvezőbb lesz. Az alispán nyíltan megmondta: Szekszárd nem lesz Baja vazallusa! Különben is a megyének a megyei vállalatot kell támogatnia. Jellemző, hogy a pénzügyminisztérium nem lépett fel a Közszállítási Szabályzat védelmében. A bányaosztály csak annyit tudott elemi, hogy a főispánhoz ment egy lagymatag ajánlás, amelyet az könnyen félre is tehetett. Mohácsnál Prakatur ügyvéd, akkor képviselő csúsztatott el bennünket, kiszolgálva a Baranyában súllyal bírt pécsi bányatársaság érdekeit. Hogy milyen óvatosak voltunk, s a komlói szerződés mennyire előnyös volt, kitetszik abból is, hogy rentabilitási számításunkat Szekszárd és Mohács elmaradása különösebben nem befolyásolta! Tárgyilagosnak kell lennem: én tévedtem abban, hogy a közületek majd szívesen fogják fogadni, ha feléjük közület nyújtja segítő kezét. Lám, Bácska fogyasztását sem tudtuk megszerezni, pedig biztos, hogy egyébként kiváló alispánja egyben intact is volt. De annyira megyei gondolkozású, hogy lealázónak érezte Baja segédkezésének elfogadását. Inkább kiadatta a községek cencessióit a neki bókoló, messze dunántúli magánvállalatnak, amely az áramot természetesen csak tőlünk vásárolhatta. Kell-e ennél igazolóbb példa, hogy mily mély volt a szakadék a megyék s a törvényhatósági városok közt?! Kell-e mondani, hogy ebből csak kára származott a közönségnek? A jelen esetben a dunántúli áramszolgáltató társaság hasznát feleslegesen fizette a községek közönsége. 203
