Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
az én hibám volt, hogy a csikók torkosságból megzabálták. Szörnyen megijedtek, hogy tűzzel játszottam a kazlak körül. Nem értettem, miért voltak úgy megrökönyödve, hiszen semmi baj se lett belőle. Elég az hozzá, nagyon megkurtult mátételki nyaralásom. Többet nem is írhatok róluk. A legszínesebb alak az egész rokonságban alighanem öccse, Piukovics Antal volt. Jurátussággal kezdte Vojnits Barnabásnál, a megye táblabírójánál Bajsán. Bokros teendői közé tartozott: akkurátusán megtölteni a pipákat, kihozni a papucsot, mert szorítani szokta a csizma. Egy szép nyári reggelen kinn ült Barnabás az ámbituson [tornác]. Azt meglátta, hogy valaki jön a majorba, de öreg szemei már nem tudták felismerni: Ki legyen az? Antal bácsit szólította: - Ki jön ott a fasorban? - Hát az bizony a bőrös Iczig a faluból. Iczig már messziről - kalapját alázatosan levéve - köszönt: - Jó reggelt kívánok Tekintetes uram! - Mi kő’ zsidó? - felelte Barnabás. - Hallottam, volnának bőrök eladók, hátha tudnánk üzletet csinálni. - Menj az ispánhoz, bőrökkel én nem vesződöm. Persze Iczig szó nélkül engedelmeskedett, de utóbb mégis visszajött: - Nehéz ember ez a maga ispánja Tekintetes Uram! Én akarok bőrt venni, de ő húzná le az enyémet. Valahogy mégis megegyeztünk. Hogy ne fizessek rá nagyon az üzletre, Tekintetes Uramat kérem, a fogatok úgy is be szoktak jönni a faluba, alkalom adtán hozzák be nekem a bőröket. - Mi? - robbant ki Barnabás. Az én kocsijaim bőröket vigyenek? Hadd ott, oszt elmehetsz! - Nem akartam én Tekintetes Uramat megbántani! Hát ha nem lehet, akkor nem lehet. Valahogy csak megoldom a fuvarkérdést is - és nagy tiszteletadással, curukkolva ment ki a majorból. Barnabás azonban csak nagy sokára tudott lecsillapodni. Amikor végre szólni bírt, Antal bácsihoz fordult: - Én már öregember vagyok, reményiem, engem nem fog a szégyen érni, de te fiatal vagy, meglásd, megéred majd, hogy nemes ember létedre elfogadod a zsidó köszönését! Antal bácsi később átkerült Gromon Dezsőhöz, akinek nemcsak nevében, de birtoklapjában is benne volt a dús földü Vajszka és Bogyán. De Gromon olyan víg életet élt, hogy ezek az előnevek csak a vizitkártyán maradtak meg, a telekkönyvből kiradírozták azokat a kártya, a nők s a pezsgős vigadások. Antal bácsi becsületes ember volt, ami világos abból, hogy az ő vagyonkája is teljesen elúszott. Amikor Gromon Dezső névjegyére nyomathatta, hogy „végzett földbirtokos”, királyi kegyből honvédelmi államtitkár lett, lévén minden bohémsága mellett mindvégig hű pecsovics. Antal bácsi meg szegényházi gondnok lett Baján. Mindenki kedvelte, a zsidók is. Tudták, hogy szeret incselkedni, de azt is tudták, hogy már nem harapós. Egyszer a főutcán találkozott a meggazdagodott Fleischmann Mórral. Ahogy beszélgettek, elrobogott mellettük egy vadonatúj fogat. Antal bácsi nem ismerte fel a bennülőt, Fleischmanntól kérdezte: - Ki volt ez? - Nem ismeri Antal bácsi? Hát a fiam, az Elemér? - Az Elemér? Aztán jó lesz ez? - Ördögöt jó - dünnyögte Fleischmann -, addig ment jól a zsidónak dolga, amíg Náthánnak, Jakabnak, Iczignek hívták. Megette a fene az egészet, amióta csupa Aladár, Tihamér, Elemér. Ebből a két epizódból (Antal bácsi mesélte) jobban lehet megítélni, hogy fél század alatt mekkorát változott a világ, mint sok kötet históriából. Mire én Bajára kerültem, Antal bácsi már rég nyugdíjban volt. Évődve mondta: „Tudod, annak nagyon örülök, hogy most már hárman vagytok a városban Vojnicsok, és nem kell félni, hogy összevesztek..., mert mindegyikteknek megvan a maga külön szemétdombja. Kikakaskodhatjátok magatokat, s nem kell át se néznetek a szomszédba! (Bajsai Vojnits Dániel apátplébános, bajsai Vojnits Máté, a bajai járás főszolgabírája és én.) 191 i i
