Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
Antunovich József orvos volt (később néppárti képviselő, bajsai Vojnits Simonnak veje). Én Ferenc lettem Józsi bácsi elhalt fia emlékére, s egyúttal megkaptam keresztapám nevét is. (Ferenc József név tehát nem hódolás az akkori uralkodó előtt.) Ehhez a keresztapához nem Vojnits Simonon keresztül jutottunk, hanem nyilván Antunovich Mátyás révén, aki már idősebb lévén helyébe fiát jelölte. Pankovics Andor özvegy édesanyámnak többször volt ingyenes jogtanácsosa, s neki köszönhetek egy elutasított váltó helyett 150 koronás vizsgasegélyt, amelyet, mint az Öreg Takarék ügyésze eszközölt ki számomra. Antunovics Józsival viszont melegebb kapcsolatba tudtommal sose kerültünk. Édesapám 1879 után hamarosan bekerült a városhoz. Azért is, mert közszolgálatra mindenképpen alkalmas volt, de gondolom, hogy ebben segítette édesanyám utánjárása is, akinek a Vojnitsok és Törleyek felé volt némi nexusa, főleg a „Fratricsevich nimbus”. Az időben volt Náci bácsi [Fratricsevich] altábornagy, ezredtulajdonos, a magyar testőrség kapitánya, s e réven egyben magyar zászlós úr! (Egyetlen kurta nemes a testőrkapitányok sorában!) Hat-hét éves lehettem, valamit meg kellett tudnom édesapámtól: akkor benn dolgozott az árvaszéknél, mint „árvák atyja”. Hamarosan az árvaszék egyik ülnöke lett, majd Bíró Károly aljegyzővel, későbbi polgármesterrel szemben ő lett a győztes a főjegyzőválasztáson. Később én ugyanabban a szobában, ugyanannál az íróasztalnál dolgoztam, amelynél az édesapám! Szégyenkeznem kell, hogy pontos adatokat nem tudok róla. Mi lett volna, ha megtekintem személyi törzslapját, s lemásoltatom a vele kapcsolatos iratokat? Ez akkori nagy fokú érzéketlenségemet mutatja, s azt ma menteni se tudom! Kellett, hogy édesapám nagyon kedvelt tisztviselő lett legyen. Ezt mutatja gyors előrehaladása; Schmausz főispánnak és Mamusich polgármesternek szinte gyámkodása elárvult családja felett, s a közgyűlés „egyhangú” határozata, amellyel az özvegyi nyugdíjat pótlékolta. (Édesapámnak nem lehetett több közszolgálata 15-16 évnél. Ennyi közszolgálat után a nyugdíj még kevés volt.) Temetésén általános volt a részvét. Szalay Mátyás főkapitány búcsúztatta: a város aranyszájú és aranypennájú nótáriusát. Tudom, hogy nagyon jó koponya volt. Könnyen tanult, nehezen felejtett. Gyakran fogalmazott, s élvezték előadását. Egy közgyűlés előtt váratlanul víg társaságba keveredett, pedig közgyűlési darabjait még nem dolgozta fel. Másnap a legkisebb zökkenő nélkül terjesztette elő a tanács javaslatait. Senki se vette észre, hogy üres lap van a kezében! Hozzá külsőre is nagyon kellemes megjelenés. Korán őszült, ritka szép hullámos haj, magas homlok, finoman ívelt orr, meleg tekintet, csak kár, akkor még nem volt divat a borotvált bajusz. Ez nem harmonizált az együttessel. Magas termet, szép tartás; igaz később már jó néhány kilót elajándékozhatott, kölcsön adhatott volna. Jó modorú, kellemes társalgó is volt. Általánosan kedvelték, hívták is sokfelé. A baj csak abban volt, hogy azokat el is fogadta, kellő válogatás nélkül. Sohase tudta meg, mi az a rendezett anyagi helyzet. Állandóan zavarokkal küzdött. Ha valamelyikből már kezdett kilábolni, a másikba még jobban belegabalyodott. Édesanyám nem tudta megérteni, hogy a kártyán rendszerint vesztett. Persze ő szórakozó amatőr volt; a partnerei pedig professzionisták, úri mezben. Köztük Kállay főispán, aki Szegedről havonként csak egyszer jött át, s a tanács - őt szórakoztató - tagjait jól megkopasztotta. Odahaza csendes, kellemes ember volt. Nagyapával szemben elütőn szerette a kényelmet s a slamposságot. Szerette, ha a baromfiudvar népes, még „disznót is hizlaltunk”. De az otthoni munkában sose, ritkán vett részt, viszont azt nagyon élvezte. Igaz: cselédünk 180
