Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

Levelezés. 1929-1962

vesek, mert szerények, s közcélra készséggel adakozók. Szeretném hinni, hogy vagyonukat nemcsak szépen élik és költik, de szépen is szerezték. Minek lmom, amúgy is tudod: én csak Amerikában, de nem Amerikának élek. így értheted, hogy közléseddel komoly örömet szereztél. Mártonffy [Károly] meggondolt ember.4 Ha intézetének öröklött anyagát rendezendőnek találja, akkor bizonyosan az a véleménye, hogy abban a jövő számára is vannak időtálló értékek. És helyes az átmentés: idejében, amikor még teljes erejükben azok, akik az átmentést úgy képesek keresztülvinni, hogy érték semmi se menjen veszendőbe. Akik ismerik a múltat, bizonnyal mind helyeslik, hogy Mártonffy a rendezésre téged kért fel. Azért is, mert neked a volt intézetlek kivétel nélkül készséggel lesznek segítségedre. Sok szerencsét a feladathoz!Kedves lenne, ha időnkint pár sorban tájékoztatnál: vállalt munkád hogyan halad? De az még jobban érdekelne: saját tanulmányaid mily irányban folytatod? Pár napja kaptam a híradást: magyar pénzügyi tárgyú tanulmány megjelent angolul. Egy másik Belgiumban az új közigazgatási eljárás törvényéről szól. Örvendetes tavasz! Nemcsak a fák hajtanak új ágakat. Gondolattársítás: Mi lenne, ha elkészülvén tanulmányoddal, azt megjelentetnéd angolul is?

Kéretlenül is felajánlom: segédkezem. Washingtonban vannak, akiket - hiszem - megnyerhetnék a legmegfelelőbb megoldásra. Rég volt, amikor szülővárosomban a Szabad Líceum titkárságát elláttam. Minden csütörtökön volt előadás a városháza dísztermében, persze csak ősztől tavaszig. Az előadások du. 5-kor kezdődtek, 6-kor rendszerint befejeződtek. A közönség megszokta, vacsoraidőig még párat fordult a korzón. Magam is lesiettem, s füleltem: miről beszélgetnek? Ha bírálták az előadást, már azt is jó jelnek vettem. A közönség foglalkozott a hallottakkal! Hát, mi tagadás benne, hogy olykor megesett: egy árva szót sem lehetett kihallanom az előadásról. Sehonnan se kapott visszhangot. Ez volt a legjobban lesújtó kritika - nem tudott érdeklődést kelteni hallgatóiban! Akkor még csak elgondolkodni se tudtam: ez velem is megtörténik majd. A télen elhangzott rádió-előadásom a városi önkormányzatokról.5 Egy hang nem sok, de egy se rezonált. A némaság üzent: Állj félre rokkant huszár! Sokra nem is számítottam. Persze, tudnék erről hosszan is írni, de sírni eszembe se jutott. Én megtettem a magamét, s ez számomra elég is volt. Rávetettem magam a levelezgetésre. Ha olvasok valamit, ami nem tetszik, arra az írót figyelmeztetem. Nem bírálva, olyan simán, hogy a címzettnek éreznie kell: ez csak használni akart. Ezekre kapok hosszabb-rövidebb köszönő választ. De akadt, aki nem válaszolt. Azonban ennek örültem legjobban, mert rövidre rá újabb írása jelent meg, amely már az enyémmel párhuzamosan halad.

Régebbi írásaim mind a városi önkormányzatok egyes kérdéseit tárgyalják, az újabbak beleszólások sokkal magasabb szintű vitákba. Ehhez pedig a bátorságot onnan veszem, hogy megítélésem szerint az igazgatásnak vannak tételei, amelyek érvényesek attól függetlenül, hogy mekkora területet érintenek. Persze vigyázok arra, hogy csak akkor szóljak, ha biztos vagyok abban, hogy a magam tapasztalatai szilárd alapot nyújtanak. És még ilyenkor is többször hallgatok. Például: régtől fogva hirdetem, minél teljesebb a demokrácia, annál szükségesebb, hogy a vezetők arisztokraták legyenek, a szó eredeti értelmében legjobbak, úgy is mondhatni, a legalkalmasabbak. A Jó” szóban benne érzem nemcsak a szellemi kiválóságot, hanem az erkölcsi emelkedettséget is. Megütődtem, amikor az amerikai közélet egyik élenjárójától olvastam: Mi nem szeretjük a hatalmat, a vezetést olyanok kezébe adni, akiknek félelmetesen nagy a tudásuk. A kivételes képességek veszedelmesek a demokráciákban! Hát, igaz. Ismertem egy főszámvevőt. Boszorkányo-129