Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
[Woods Hole, 1958. augusztus 12.] Édes Józsim! Szívbéli örömet szereztél leveleddel. Pompás bizonyítéka baráti együttérzésednek. Kár, hogy hasznát már nem vehettem, előbb beküldtem írásaimat. Pedig nagyon a javamra lehetett volna. Mint a finom köszörűkő, meg-megélesítette hamar tompuló eszemet. De, hogy világosan láss, bevezetőm legelejét idézem: „Testvér! Csalódsz, ha magas régiókban járó, elméleti előadást vársz tőlem. Hosszúra nyúlt pályámon mindig csak munkása voltam a magyar városigazgatásnak. Akkor is, amikor toll volt a kezemben. Magasból nem vizsgálhattam nyüzsgő életét, hiszen magam is benne éltem, de így meghallhattam minden sóhaját, még szívverését is.” Te könnyen tudsz repülni magasra, odafenn érzed otthonosnak magad. Én csak odáig vittem, hogy mindig is irigykedve élveztem a fenn szárnyalok bravúros teljesítményeit. Tételeimnek talán figyelmet leginkább érdemlő része az, amikor vázolom egy nagyon lemaradt városnak szép reneszánszát, s vallomást teszek, hogy az igazában azoknak a mestereknek az érdeme, akik még belőlem is tudtak hasznos mozdulatokat kiváltani.1 Szörnyű mulasztása a múltnak: nem ügyelt arra, hogy a kezdők mind alkalmas mesterek kezébe kerüljenek; hagyják, hogy komoly ígéretek kedvezőtlen környezetben fertőződjenek, el is posványosodjanak! Ezzel kapcsolatban érintettem a kérdést: Mennyi a főnök része az eredményekben? Tudom, hogy elfogadott nézet, hogy övé az oroszlánrész. Újabb tanítás szerint, majdnem mind. A gyakorlat embere jóval szerényebb, belátóbb. Tudja, hogy az eredmények nagyon sok tényezőnek összhatásából jelentkeznek. Valaki - mondjuk — hidat épített. Nem kétséges, hogy a munka 95%-át ő végezte el, de ereje többre már nem futotta. Szerencsére, a hiányzó 5%-ot magasabb erő pótolta, akinek viszont a pótlás „csak egy szavába került”. Jómagam beszámolóimban az elismeréssel egy irányban se takarékoskodtam. A fenti példában csak a munka 95%-a lehetett az enyém, de nem az eredményé! Attól tartok: nagyot hibáztam. A szűk keret ellenére mindent el akartam mondani, ami a bögyömben van. Megfeledkeztem a régi figyelmeztetésről: Aki sokat markol... Hozzá még így is az az érzésem, sok feljegyzésre érdemest még csak nem is érintettem! Nem állhatom meg, egyet ezúttal pótolok. Baráti látogatóban Egerben jártam. Fogadószobám falai tele arcképekkel. Épp azokat nézegettem, amikor a vendéglátó prior rám nyitotta az ajtót.2 Festménynek nem valami kiválók - mondotta -, de ha pár szót mondok a tanulságokról, amelyek róluk sugároznak, téged is figyelmeztetnek! Nézd, ez volt az első apát! Szigorú, erős kézzel rendtartó főnök. Amikor meghalt, fellélegzettek a testvérek. Sietve választották meg utódját, akiről tudták, hogy csupa szív, gyengédség. A hatás hamar jelentkezett: a rendben meglazult a rend, napirenden voltak a kisebb-nagyobb zavarok. A rendtagok belátták, mégiscsak jobb volt az erős kezű. Utána így is választottak. Az eredmény nem sokáig késett: simán gördült a kocsi, igaz, volt mit izzadni a lovaknak! Lehet-e csodálni, utána megint jószívű került az apáti székbe... Minek meséljem tovább? Akik ismerik a rend történetét, tudják: ez a hullámzás, az ár-apály szinte törvényszerű. Pedig a rendbe mindenki önszántából lép, amikor már tud a maga eszével gondolkodni, s a rendben mindenki legalábbis kétszeres diplomás, kiművelt emberfő, és mégis... Szabad-e cso-54. Borbíró Ferenc - Góbéi Józsefnek 118
