Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)

Háztörténet (1929–1948)

új és fiatal tanár úr áldozatos szívvel, elfogadta meghívásunkat és így már szept. 3. óta mindennap a neki is, nekünk is legalkalmasabb időpontban jár misézni, és ájtatos, szelíd lelkületével és kinézésével és szegényeinkkel szemben tanúsított nagylelkű szeretetével általános közkedveltségnek örvend. 14 A Szeretetházban folynak a munkálatok. A polgármester úr ígérete szerint megvalósult a 96 m hosszú és 3 m széles folyosó cementlappal történt burkolása, ezzel kapcsolatban a konyha, kamra és az első kis iroda is csatlakozott a cementburkoláshoz; továbbá egy férfi hálótermet kettéfalaztak, nagy, hosszú, nyitott fészert emeltek a külső szegények ap­rított tűzifája részére, hogy ne legyen többé az a panasz, hogy nedves a fa, amit kapnak. A sertésólak előterei is betonburkolást és betonfalazást kapnak, mert az elválasztó desz­kafalakat az erős jószágok előszeretettel döntögették ki. - A város vezetősége sohasem vonakodik a szükségnek bizonyult befektetésekre áldozni. így szó és tárgyalás folyt a Sze­retetház kibővítéséről is, akár úgy, hogy a beszögellő házakat kisajátítaná a város, akár pedig folytatólagos építkezéssel, esetleg a középépület emeletre húzásával. Ez ugyan csak a jövő zenéje, amelyhez államsegély szerzése volna kívánatos. Szeptember 11-én a Szeretetház kis kápolnájában néhány szegénygondozó nővér és a ház jó barátai közül néhányan, Temunovics József kórházi lelkész úrtól felvették a Bold. Szent Szűz ska­puláréját, és így az Égi Anya palástja és oltalma alá helyezték földi életüket és égi jö­vőjüket. 150 Október 4-én, Szent Ferenc Atyánk ünnepén 9 órakor ünnepi szentmise volt, melyet dr. Gonczlik Kálmán újonnan kinevezett prelátus úr Őméltósága mutatott be, s melyen Loógó Pál szent­istváni plébános úr segédkezett. 151 Schmidt Ferenc, a Ferenc-rendi plébánia müvészkán­tora harmóniumozott, s a kis énekkar latin misét énekelt. Szentmise közben a prelátus úr gyönyörűen méltatta a nap jelentőségét, Szent Ferenc Atyánk érdemeit, s a nővérek hi­vatásának szépségét, melyet a szeretetnek kell átitatnia. 6 évre újították fogadalmukat 149 Sulyok János Ignác 1911-ben született, középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott, a Ciszterci Rend Szent István Gimnáziumában végezte 1921-1929 között. A Zirci Hittudományi Főiskola hallgatója 1929—33-ig. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának latin-francia szakos hallgatója (1933-1936). Tanár a bajai III. Béla Gimnáziumban 1938-tól 1948-ig, az általános iskola megbízott igazgatója 1946-tól 1948-ig. A bajai Szeretetház lelkésze 1938-1950 között. Kunszentmártonba internálják 1950. jún. 10.-szept. 14-ig, majd kisszemináriumi tanár Székesfehérvárott 1950-195l-ben. A Papnevelő Intézetben teológiai főisko­lai tanár, lelkiigazgató 195 l-l952-ben. A Székesfehérvári Egyházmegye Püspöki Levéltárának vezetője 1952-től 1989-ig, a Püspöki Könyvtár vezetője 1956-tól 1989-ig. A zirci apátság perjele 1990-től 2000-ig, nyugállo­mányba vonulásáig. 150 Scapulare: szerzetesi, kötényszerü ruhadarab (lásd ciszterciek) 151 Assisi Szent Ferenc ünnepén az 1938-ban pápai prelátus címet kapott Gonczlik Kálmán mutatta be a szentmisét. - Loógó Pál (1889-1948) 1932-től Bajaszentistván (1930-ban Bajához csatolt falu) plébánosa. ­Schematismus, 1942. 272. 82

Next

/
Thumbnails
Contents