Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Nagy András: Emlékezések

Baját, azt minden fegyveres ellenállás nélkül szállták meg. Vagyis a tervezett magyar hídfőállásból és védekezésből semmi sem lett, sőt a Duna hirtelen őszi áradása az ártéri erdőkből is mind kiszorította az ellenállásra készülő csapatokat a bátaszéki dombvonulatokra. Ez volt a város szerencséje. így a város harci cselekményektől nem szenvedett. A visszavonuló németek ugyan bombázták kisebb bombákkal a vasútállomás környékét, és ez épületekben és emberben is okozott kárt, de azt mondani, hogy a város össze volt bombázva, egyáltalán nem lehetett. Az orosz csapatok senkit szervezetten 86 nem bántottak. A közigazgatásra ráparancsoltak, hogy minden munka folyjon a rendes mederben tovább, az üzletek nyissanak ki, az iskolák, templomok működjenek. Ez volt az első lépésük. A további az volt, hogy Bajából az ő dunántúli hadműveleteik részére fontos bázist és átkelőhelyet alakítsanak ki. Kórházváros és lőszerdepónia város lettünk. A Dunán motoros pontonokon nyugvó, úszó vasúti hidat és ezen kívül még egy uszályokból összerótt primitívebb gyalogátkelő hidat létesítettek. A lebombázott híd roncspillérein drótkötélpályát és olajvezetéket üzemeltettek. A katonavárosi szőlődombok közt óriási beásott gödrökben szabadtéri lőszerraktárakat tartottak fenn. Januárban és februárban (1945) aztán, amikor a Dunántúlon nagyobb harcok folytak, rengeteg sebesültet szállítottak vonaton a városba. A Városi Közkórházat kitelepítették a Szeretetházba és a Nemzeti Bank épületébe, a kórház hadikórház lett. De azzá alakítottak minden középületet és nagyobb magánépületet is. így a megyeházát, Tanítóképzőt, az összes iskolát és óvodát, a Nemzeti Szállót, a MABI-házat, a közüzemi székházat, a Takarékpénztárt és minden nagyobb épületet. Csak a városháza, a rendházak egy kis része és a régi városi bérház maradt meg eredeti rendeltetésében. Az iskolák, intézmények ott szorultak meg, ahol éppen helyet találtak nagy szűkösen. A civil házakba minden kihasználható helyre orosz katonaságot helyeztek, és hogy ebben is bizonyos rendszert teremtsenek, létesítették a Szálláscsináló Hivatalt, mely a Robotmunka Hivatallal párhuzamosan, de attól teljesen függetlenül és más parancsoló hatalom irányítása mellett működött. Amikor a város lakosságát csodálatos részletességgel ismerő, volt kereskedő és iparos emberek segítségével sikerült végre utcák szerinti névsort felfektetni a munkába idézhető emberekről és asszonyokról, az idéző cédulák megírásával és azok kikézbesítésével nagy szervezet foglalkozott. Az orosz parancsnokság és a különféle csapatparancsnokságok által igényelt - rendszerint sokszorosan túlzott számban igényelt - embereket behívtuk, és akik bejöttek, másnap a katonaság rendelkezésére bocsátottuk. Persze ez a létszám mindig igen szerény volt az igényelthez képest, és itt volt mindig a hivatalban a nagy harc és csetepaté. Bizony az oroszok nem spóroltak a fenyegetésekkel, és jó, ha csak káromkodások árán úsztuk meg az átadást. Tolmácsunknak (Arató nevű, részeges) igen sok munkája lett volna, de mert igen gyengén tudta csak a nyelvet, mert mindig nagyon be volt gyulladva (vagy rúgva), nem sok segítséget jelentett a működése. Nemegyszer megtörtént, hogy átcitáltattak bennünket a rendőrségre, ahol komoly büntetéssel fenyegettek, ha nem teremtjük elő a szükséges létszámot. Hiába volt minden magyarázgatás. Egy ízben 100 embert rendeltek az oroszok másnapra talics-