Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Nagy András: Körséta a városban

dok, finom faragású fehér pergolák, melyre futórózsa kúszik fel. A legkülönbözőbb ritka fák. Hatalmas szomorúfüzek alatt árnyas, bizalmas suttogó-padok és középen a hatalmas zöld gyepágy, melynek tengelyében impozánsan emelkedik a napfényben ragyogó kőkolosszus, a Hősök emléke. Ezt a minden ízében modern elgondolású építményt 1933-ban avatta fel a város közönsége, és országos viszonylatban az első ilynemű emlékmű, mely nem a sablonos, kicsinyes, elaprózott szoborképben kereste a megoldást, hanem az építészet impozáns és örök formanyelvén ad kifejezést annak a nagy áldo44 zatnak, melyet az elesett hősök hazájukért hoztak. A magasabban kiemelkedő plató, melynek rézsűjén az emlék áll, két széles, kényelmes lépcsővel közelíthető meg. Felső része még egész új kertesítésu, és kétoldalt ugyanúgy nyüzsögnek az ott elhelyezett játszótereken a gyermekek, mint ahogy azt a vasúti kertben láttuk. A platóról igen szép kép tárul elénk, ha a napsütötte, buja növényzetű park hátterében a ferences rendház és templom szépen tatarozott, nyugodt épülettömegét nézzük. A park Deák Ferenc utcai oldala is nyugodt és egyenletes képet ad. A reformátusok kis tornyocskás templomától kezdve földszintes és egyemeletes épületek sorakoznak. Az első egyemeletes ház a belvárosi elemi iskola 1930-ban épült a város nagy iskola- és óvodaépítési akciójával kapcsolatban, a városi mérnöki hivatal tervei szerint, mellette a polgári fiúiskola régebbi épülete áll. A park másik oldalán a református templommal éppen szemben hasonló kis tornyú templomocska emelkedik, az evangélikusoké. Ezen az oldalon a park bekeretezése nem mondható nyugodtnak. A beépítés nyugalmát egy hatalmas, hideg-szürke épülettömeg bontja meg, a Nemzeti Bank palotája. Ez az 1929-ben a Nemzeti Bank, vagy talán inkább a régi Osztrák-Magyar Bank házi malterbarokk stílusában épült kétemeletes kolosszus, bizonyára jól megállná a helyét Budapest valamely hasonlóan szürke, nagykörúti épületcsoportja között, azonban ide a kis földszintes és legfeljebb egyemeletes vidám arcú nyugodt vidéki polgári környezetbe sehogy sem illeszkedik harmonikusan. Ez persze nem jelenti azt, hogy a városunk nem büszke rá, és hogy nem szívesen látott vendég. A plató mögött egy nagyobb épület emelkedik még ki, mely e század eleji szecesszióba hajló magyaros ízű stíluskeverék hatása alatt épült, ez a dr. Róna-féle szanatórium. A parkból kimenve e szanatórium előtt haladunk el, hogy átsétáljunk városunk leghangulatosabb utcájába, a vadgesztenye-fasorok szegte, széles Rókus utcába. Ez az utca, melyet jobb oldalán szerény kispolgári házak hosszú sora szegélyez, a másik oldalán egymás után sorakoztatja föl mindazokat az intézményeket, amelyek az emberi élet és sors árnyékos oldalát igyekszenek lehetőleg elviselhetővé tenni. Itt van a kórház, itt van a szegényház és itt van mindnyájunk végső otthona, a temető. Az eleinte négyes, majd később hatos, sőt odébb még többszörös sorban álló sűrű lombú terebélyes vadgesztenyefák olyan hűs árnyékot adnak az utcának, hogy azt a legmelegebb nyáron is kedvenc sétahelyévé teszik az egymásért amúgy is lánggal lobogó ifjúságnak. Mindjárt elöl a temető régi kápolnája a Batthyány utca (régen oly találóan Gyász utca) tengelyében áll, és a kis utcából jövet szintén nagyon