Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete

engem. Nekem a polgármester, dr. Vojnics Ferenc személye annyira tetszett, hogy a kedvéért elvállaltam a posztot. 1929. VI. 15-én véglegesen elfoglaltam helyemet a bajai városi mérnöki hivatalban. Itt már alig vártak, mert sok munka halmozódott fel. Horváth Béla kollégám és főnököm, a kedves, jóindulatú számvevőségiek, meg a polgármester vezettek be apránként az ügyek titkaiba. Lakást szereztek. Csónakomat a »Bibic« dublót rögtön el tudtam helyezni a Bajai Evezős Egyesület csónakházában. Dr. Bernhart Sándor főügyész, egyleti elnök és mások, Somogyi Elemér, dr. Bruszt Pál stb. tagokból alakult vonósnégyesbe is rögtön bevettek. Egyszóval felkaroltak, és ez nekem nagyon 13 jólesett, és munkámat rendkívül ösztönzően befolyásolta. Kulturális életemet nem csak a vonósnégyes töltötte ki. 1930-ban megalakult a Liszt Ferenc Kör Zeneiskolája és zenekara is. Szántó Jenő kiváló hegedűművész jött le tanárnak és a zenekar vezetőjének. Továbbtanultam tőle hegedülni, és a zenekarnak is buzgó tagja lettem. Sok szép hangversenyt rendeztünk. A vízisportokon kívül a turisztika sem volt elhanyagolt terület." Nagy András otthonra talált Baján. Mindez a Körséta a városban című oldott hangvételű írásában - amit Rapcsányi Jakab 1934-ben megjelent Bajamonográfiájában közölt - olvasható. Ezt az írását ismét közöljük, mert a mára szinte elérhetetlen, könyvészeti ritkaságnak számító Baja-monográfia nem juthat el az olvasóhoz. A Körséta a városban látszólag párbeszéd egy budapesti építész kolléga és barát, valamint Nagy András között, melynek lehet valóságalapja is, hiszen valóban meglátogatták Őt fővárosi barátai, mégis személyes, sokszor esztétikai, építészeti vallomás a szeretett városról, az épített környezetről. Ifjabb Nagy András elmondásából tudjuk, apja többször is elmesélte Bajára érkezésének, az őt akkor ért apró impulzusoknak történetét, melyek gyakran szó szerint ismétlődnek a Körséta a városban című írásában. Fiktív párbeszéd ez, Nagy András önmagával folytatott párbeszéde, tekinthető monológnak is, de mindenképpen a befogadó város dicsérete, előfordul, hogy az építészeti megoldások bírálata is. Beszél a Margitszigetté alakítható Petőfi-szigetről (az írás idejében ezt még Kis-Pandúrnak hívták), a görbe utcák emberléptékű, a szép gyakran meg sem magyarázható hatásáról, a játszóterek vidám gyerekseregéről, mely társadalmi különbözőségekre való tekintet nélkül fogadta be jövevényeit, a Kossuth Lajos utca ma már nem létező hársfáiról, a Mátyás király tér eltűnt gesztenyefáiról, melyek a ma nemzedéke számára történelemmé váltak. A Budapestről Bajára, a két világháború közötti időben végekre szorult városba érkezésnek személyes élményeit fogalmazza meg, de mindezen átsugárzik az a mélységes szeretet, mely képessé tette őt arra, hogy a város lelkét ismerve, tisztelve az elődöket, életre szóló felelősségtudattal felruházva alakítsa a ma városának otthonosságérzetét. Mindaz, ami Nagy András munkássága alatt bekövetkezett változás az épített környezetben, az a mában is hat ránk. A megyeszékhely státusnak köszönhetően jelentős beruházások indultak. A két világháború közti nagy építkezések, melyeknek irányító-tervezője volt Nagy András, szervesen kapcsolódtak a város meglévő, épített környezetéhez, a város lelkéhez. Ezért érezzük magunkénak, mert nem erőszakolt az építész semmilyen idegen,