Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1837 A díszkivilágítások közül kiemelkedett a kamarai igazgatás, a Csatorna Társaság, a polgári bíróság épülete, különösen az izraeliták által felállított piramis, őnagyméltósá­­ga arcképével. A pompát a piactéren rendezett ünnepi tűzijáték zárta. A következő na­pon a szomszédos vármegyék fényes küldöttségei, katonai egységek, tisztelgő csapatok és egyéb, megszámlálhatatlan sokaság vonult a megyeháza felé, ahol 9 órakor tekintetes Odry József alispán úr az összegyűltek felhívására küldöttséget indított a nagyméltóságú elöljáró meghívására. Ő megjelenve és székét elfoglalva honi nyelven letette az esküt, majd a tőle megszokott kellemes könnyedséggel valamennyiük lelkét átható, pompás be­szédet mondott tisztségének kötelességeiről,1438 melyre az alispán úr, majd Latinovics Benjamin főjegyző úr válaszolt. Ezután a templomba mentek, ahol a Mindenek Urának főpapi hálaadást végzett főtisztelendő Szatmáry Antal úr, a tiszamelléki kői Szt. István prépostja és a kalocsai főszékesegyház kanonokja. - Mindezek után délután 1/2 3 órakor következett a pompás ebéd, mely öt különböző színű - fehér, vörös, zöld, kék és sárga - sátorban, gyönyörű evőeszközökkel, fényesen terített asztalokkal várta - az alsóbbrendű meghívottakkal együtt - az összesen 2500 vendéget. A legválogatottabb borokkal, köz­tük campániaikkal mondtak köszöntőket a fenséges Ferdinánd császár és király; a főher­cegek, az ország előkelői és mások egészségére. Befejezésül este 1/2 8-kor hajnalig tartó tánc következett, melyen - szétosztott, írott meghívóval - pazarlásig ragyogó öltözékben 1800 család vett részt. - Ezen ünnepséggel kapcsolatban meg kell emlékezni arról, hogy szeptember 11-én (amikorra a nagyméltóságú elöljáró beiktatását kitűzte), 1697-ben, 140 évvel ezelőtt Jenő herceg a jeles zentai győzelemmel szabadította fel a bácsi tarto­mányt a török iga alól.1439 Október hónap 2. A királyi gimnázium, az isteni segítség kérése után, megkezdte az iskolai évet. 4. Megjött Ilokról igentisztelendő Szabó Próbusz filozófiai előadó atya. 7. Az isteni Bölcsesség segítségül hívása után a filozófiai iskola megkezdte az iskolai évet. 17. Felolvasták a nagyontisztelendő tartományfőnök atya káptalani körlevelét, mely­ben, néhány hasznos kezdeményezés mellett, rosszall néhány elharapódzott hibát. Ebben a nagyobb részt száraz hónapban a nappalok kellemesek voltak ugyan, de az éjszakák hidegek, s ezért a még éretlen szőlőfürtök nem tudtak beérni; ezért a szőlős­gazda reményében csalatkozott, mert kis mennyiségű, minőségére nézve ecethez hasonló bort kapott. - Nehogy a vetést elhanyagolják, a cséplést kellett elhalasztani. November hónap 12. Bácsból idejött Feldhoffer Mór fogadalmas laikus testvér, s itt marad, hogy a kon­­ventben különböző szolgálatokat lásson el. 15. A mészárszék utcában [Mészárszék Utcza] este 8 órakor gondatlanságból tűz ke­letkezett, és két ház leégett.1440 Ez a hónap esőktől, havazásoktól volt kellemetlen, hidegen, sőt fagyosan telt el. 1438 Beszédek, 1837. 1439 Savoyai Jenő Zentánál csatára kényszerítette a Tiszán átkelő török sereget, és 1697. szeptember 11-én hatalmas győzelmet aratott. Ezzel végleg befejeződik a török uralma Magyarországon. 1440 Az eredeti szövegben: „In platea Macelli (Mészárszék Utcza)”. Ez a későbbi Girk György, ma Mészá­ros Lázár utca. 450

Next

/
Thumbnails
Contents