Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1763 Harmadszor: huszonöt évre visszamenően kérte a templompénztár számadásait, amit a tisztelendő házfőnök atya képtelen volt előadni; ezért a tisztelendő házfőnök atya Öméltóságát távozásakor arra kérte, hogy ezektől mentse föl; döntését az érsek visszaté­rése utánra ígérte. Végül a tisztelendő házfőnök atya a hittudományi előadó atyával elkí­sérte Vaskútra, majd onnan Zomborba, ahol a búcsúzáskor ismételten kérte, hogy mentse föl az említett számadások alól; Öméltósága azt válaszolta neki: csak írjon a nagyontisz­­telendő tartományfőnök atyának, és a plébániának követeljen egy kelyhen és egy mise­ruhán kívül még valamit, és a tisztelendő házfőnök atya július elsejével kezdje meg a templompénztár vezetését. Mivel mindezek méltánytalanok rendházunk számára, azért megírtuk a nagyontisztelendő tartományfőnök atyának. A tisztelendő házfőnök atya fő­ként a második pontra nézve kért haladékot, hogy a tartomány atyáinak megírhassa és tanácsukat kérje, mi a teendő ebben az ügyben; az érsek ebbe beleegyezett. NB. A nagyméltóságú főpásztomak eme kételyét megoldotta Latinovich Péter termé­szetes és törvényes fiának levele,* 289 melyet az 1775. évben adott nekünk. Lásd a 71-72. oldalt!290 Július 1. Tornyunkra föltették a keresztet tisztelendő Basslich Bonaventura atya házfőnök­sége alatt, tiszteletreméltó Gyukich Antal bikityi lakos nagylelkűségének köszönhetően; a keresztben elhelyezést nyertek szent ereklyék, valamint egy oklevél, mely fölsorolja a római birodalmat, Magyarországot és a katolikus egyházat kormányzók stb. [neveit].291 Augusztus 24. Jégesővel vegyes félelmetes forgószél támadt, mely a rendház és a templom csak­nem minden ablakát betörte, mind a rendház, mind a templom esőcsatornáit irgalmatla­nul leszaggatta az ereszről, a szőlőket csaknem semmivé verte, a városban és a szőlők­ben hatalmas károkat okozott, és a sóházban292 két embert megölt. Éjszakára megjött nagyméltóságú és kegyelmes Grassalkovich gróf a nagyméltóságú asszonnyal, akiket a városlakók tisztelettel fogadtak. BORSODI LATINOVITS DÁVID Cs: Kir: nyugalmazott kapitány Meghalt életének 65lk évében 1851 Kis Asszony hava 12dlk napján E szomorú emléket álitá kesergő özvegy Ms. KANYÓ Júlia A templom falán más táblák is találhatók. Ezekből kiderül, hogy 1851-es az utolsó temetési dátum. Nem bizonyos azonban, hogy a csontvázak is itt vannak. Lehetséges, hogy csak kegyeletből kerültek ide a táblák. Erre utal az egyik felirat „Csemyászky József meghalt 1820, kinek emlékezetét e gyászos kővel tiszteli sirán­kozó fia András.” Felesége is szerepel a kövön, aki jó évtizeddel korábban halt meg. 289 Utólag - más írással - a margón található 3 sorban ez a bekezdés. 290 Ismét más írással egy sor. Utalás a HT 1763. június 3-ai bejegyzés 2. pontjára. 291 Gyakorlatilag tehát 1763. július 1-jén fejeződött be a templom tornyának építése, de boltívei csak 1764. október 31-én készültek el. HT 1764. szeptember 1. 292 A sóház a városon kívül, attól Ny-ra volt. A mai Sóház utcanév őrzi helyét. Gál Zoltán: Mesélnek a bajai utcanevek XIII. BT 1999. január 5. ( 6. évf. 4. szám). 58

Next

/
Thumbnails
Contents