Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1756 Benedek, Vellikanovich János, Bachich Jeromos. A tiszteletreméltó bírálók voltak: négy a reformált mariánus tartományból és a mieinkből tisztelendő Budai Imre és Mathossevich Lukács kitüntetett előadó atyák. A templom építéséről. Miután nagyméltóságú, kegyelmes és főtisztelendő Pattachicz Gábor kalocsai érsek úr még az 1732. évben elhelyezte a bajai Páduai Szent Antal templom szentélyének alapkövét, ez a szentély két év alatt el is készült. Ezen fölépítendő templom további építése megszakadt egészen az 1736. évig, amikor tisztelendő Bachich Antal226 atya tartományi kormányzása alatt tisztelendő Bajai Péter kitüntetett előadó atya, volt őr és tartományfőnök, valamint ennek a rendháznak tényleges házfőnöke - telve gondoskodással és buzgósággal - ennek a templomnak építését újból nem kezdeményezte, és 1756. április 21. napján szerencsésen be is fejezte; nagyméltóságú, kegyelmes és főtisztelendő Klobuschiczky Ferenc úr érseksége alatt, amikor Kyss József volt az általános helynök. Segítsék az égiek, hogy a teljes befejezésig és kész állapotig eljusson.227 3. napján igentisztelendő Szegedi Dávid228 atya, a filozófia előadója nyilvános vitát tartott a tekintetes zombori szenátus pártfogása alatt, melyen Reiisch Lukács testvér és Roidl Mátyás testvér voltak a védők. Június 15. Nagyontisztelendő Buda atya tisztelendő Rapold titkár atyával visszatért a gyűlésről229 és Július 21. napjára nagyontisztelendő Bajai Péter tartományi megbízott atya összehívta Hókra a Kapisztránói Szent Jánosról nevezett rendházba a tiszteletreméltó tanácsosokat a tartomány ügyeinek megbeszélésére.230 Augusztus 3. A nagyontisztelendő tartományfőnök atya és az őr231 232 az utazás sok veszélyét legyőzve szerencsésen visszatértek a tartományba a spanyolországi gyűlésről. 22. Igentisztelendő Szegedi Dávid, a filozófia előadója nagyméltóságú, kegyelmes és főtisztelendő Klobussiczky Ferenc kalocsai érsek úr védnöksége alatt Hajóson nyilvános és ünnepélyes vitát tartott, amelyen a tudós és nemes Skoncsek József úr volt a [tételek] védője, ellenfelei pedig főtisztelendő Horvat kanonok és hitszónok úr, a kalocsai papnevelde nagyontisztelendő tanára, Szent Pál [prépostja];2^2 a nagyontisztelendő csátaljai 226 Két munkája ismert: Bachich, Antun, 1732.;, Bachich Antun, 1773. 227 A ferences templom tehát három szakaszban épült: 1732-1734-ben a szentély, 1736-1756 között a templom hajója készült el (HT 1758. június 11.), a boltívek építésére azonban csak 8 év múlva került sor. HT 1764. szeptember 1. 228 Szegedi Dávid neve még egyszer szerepel a HT-ben (1756. augusztus 22.). Életéről nem sikerült más adatot találnunk. 229 Előzménye HT 1756. március 6. 230 Az előzményekre lásd 211., 225. jegyzetet. 231 A tartományfőnök Bachich Antal, az őr pedig Csilich Lukács volt. HT 1756. február 9. 232 Horvát (Horváth) János kalocsai kanonok életéről Katona, Stephanus, 1800. II. 421-422. 44