Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1837 Ebben a hónapban jobban érezhető a tél, nem annyira a hideg, hanem inkább a gya­kori esők nyirkossága miatt. Március hónap 4. A tisztelendő Marcellin előadó atya megtartotta az első félévi vizsgát az ószövet­ségi biblikus tanulmányokból; a nyolcadik napon Manszvét előadó atya egyháztörténe­lemből. 9. Bauer Özséb testvér, bécsi osztrák, a szt. hittudomány 2. éves hallgatója, megkapta a harmadik szavazást. Marcellusz laikus újonc testvér a másodikat. 10. Özséb testvér, miután megkapta a tartományfőnöki engedélyt és betöltötte 21. életévét, valamint 3 évet eltöltött a tartományban, s tegnap felolvasta lemondását, a na­­gyontisztelendő házfőnök atya kezébe letett ünnepélyes fogadalommal elkötelezte magát a Szeráfi Szerzethez. 25. Urunk feltámadását a plébániai templomon belül kellett megtartani, mivel a havas időjárás akadályozta a külső ünneplést. A konventuális templomban a nagyontisztelendő házfőnök atya vezetésével ezen és a következő napon az itt elfogadott szokás szerint ün­nepeltünk. Az egész hónap télies, nagyon ködös volt; havazott, s amikor a hideg csökkent, esett az eső; a hőmérőben a higanyszál 9 fokig süllyedt. Ez a szokatlan változás különféle betegségeket váltott ki, főleg erős hurutot (influenza, náthaláz); alig volt olyan ház, amelyben többen vagy kevesebben ne szenvedtek volna tőle. Április hónap Amelyben semmi emlékezésre méltó nem történt; meglehetősen meleg, de nagyobb részében nedves volt; a hideg éjszakák nagyon késleltették a virágok kinyílását és a ve­­temények növekedését. Május hónap 8. Az alsóvárosban keletkezett tűz 2 házat elemésztett. 20. Még március hónapban Brázay József és Sámuel István urak1427 a november hó­napban letett elöljáróság nevében saját költségükön Budára, a magas Királyi Tanácshoz utaztak kérvénnyel és egyéb szükséges bizonyítékokkal ellátva, és az elöljáróság vissza­helyezésének bizonyosságával tértek vissza. De az új elöljáróság sem volt közönyös a saját ügyeivel kapcsolatban, és nem tétlenkedett, hanem saját kebeléből elküldött két urat, Grocsanszky Jánost és Gyrorgyevics Konstantint Budára a magas Tanácshoz (mivel itt minden reményt elvesztettek, ezért Bécsbe, az Udvari Magyar Kancelláriába utaztak; de ott is csalódtak minden reményükben, és dolguk végezetlen tértek vissza), akik a maguk és néhány nemes költségén utaztak, olyanokén, akik a városi jogok és ki­váltságok megsértésében és igaztalan elnyomásában lelték gyönyörűségüket. Majd az elmúlt hónapban a magas Tanács utasítást küldött ebben az ügyben, amit az e hónap első napjaiban Zomborban tartott közgyűlésen kihirdették.1428 Ennek következményeképpen Czintula János szolgabíró úr ma reggel 7 órakor összehívott, majd megszüntetett és ál­tala újonnan felállított elöljáróság előtt visszaállította az előbbi elöljáróságot, és ezt a tényt, az utasítás értelmében, miszerint minden a korábbi szokás szerint történjen, min­tegy lopva, bármi írás nélkül (nem úgy, mint november 26-án) kihirdette. Ennek értel­1427 Sámuel István szolgabíró volt. Conscriptio Dicalis 1830/1831. 24. hrsz. 1428 A bajai elöljáróság választásának előzményei HT 1836. november 26. 444

Next

/
Thumbnails
Contents