Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1834 A konvent ezen jegyzőkönyvét a 834. május 27-én és a következő napokon tartott kánoni vizsgálat alkalmával átnéztem, és a nagyontisztelendő kánoni vizsgáló atya ne­vében megdicsérve a jegyzőkönyvvezető szorgalmát, aláírtam. Tanos Jusztin testvér s.k. tartományi titkár 30. A mai nap sok ezer ember számára végzetes látványt nyújtott: a dér, az előző rend­kívül hideg éjszakák után, a szőlők, a kertek, a vetések - melyeknek már tejes szemei voltak - nagy részét leperzselte; ezzel a gazdagabb aratás és szüret reménye elveszett. Ennek a hónapnak első fele meglehetősen meleg, a második hideg, deres, sőt fagyos volt, eső nem esett. Június hónap 1. Délelőtt 1/2 12 órakor, miután befejezte a kánoni vizsgálatot a nagyontisztelendő tartományfőnök atya, a tisztelendő titkár atyával elutazott Földvárra, előtte a tekintetes Perlaky Károly úrnál, a nemes uradalom jószágkormányzójánál ebédelt.1387 2. Felolvasták a nagyontisztelendő tartományfőnök atya körlevelét, melyben meghir­deti a július 27-én, a bajai Páduai Szt. Antal konventben tartandó első káptalani gyűlést, amelynek szabályos megtartása érdekében a tartomány atyáit azon hó 22-ére meghívja. 13. Szt. Antal ünnepére hatalmas tömeg jött össze. A szentbeszédeket mondták: tisz­telendő Szűcs Ignác sükösdi segédlelkész úr magyarul, Barassevich Dávid vaskúti se­gédlelkész úr bunyevácul,1388 a házi hitszónok atya németül. Az ünnepi misét nagyon­tisztelendő Benczák Mihály katymári plébános úr énekelte. Az alamizsna valamivel bőségesebb volt, mint az előző évben. 25. Falusy István, foglalkozására nézve szabó, a tisztelendő Jakab Teofil atyának, a szt. hittudomány előadójának, mint mesterének kezéből felvéve a Szent Szerzet ruhá­ját, megkezdte próbaévét. A Klétusz nevet jelölték ki neki. 26. Skariantz Peregrin laikus újonc testvér befejezte próbaévét. Mivel tisztelendő Kirchmayer Domonkos tartományi tanácsos atya, akit legutóbb ki­neveztek a pozsegai királyi gimnázium igazgatójává, a kitűzött július 27-én nem tud megjelenni, mivel az éppen akkor folyó félévi vizsgák miatt hivatalosan akadályozva van, ezért a gyűlés napjául augusztus 11-ét jelölték ki, s ezt a nagyontisztelendő tarto­mányfőnök atya magánlevélben közölte. Az előző hónap néhány károsan zúzmarás éjszakája után ebben a hónapban olyan meleg szél fújt, hogy szinte elviselhetetlen lett a hőség, eső azonban semmi nem esett. Szorgalmasan gyújtogatják az előző évben az utcák megvilágítására felállított lámpá­kat, hogy az éjszaka járkálóknak világítsanak. Mivel azonban nem volt biztosítva a pénzalap, olajhiány lépett fel, s akkor a vezetők között vita támadt, mivel közöttük is akadtak olyanok, akiknek az utcáját nem világították ki, s ezek adócsökkentést akartak. Emiatt már az előző hónapban ezeket is itt-ott megvilágították, ez azonban a folyó hó­napban abbamaradt. 1387 Perlaky Károly jószágkormányzóval baráti viszonyban voltak a bajai ferencesek. Ünnepi alkalmakkor vendégül látták. HT 1834. augusztus 11. 1388 Barassevich Dávid jól prédikált bunyevácul. Porciunkula ünnepére is meghívták az atyák. HT 1834. augusztus 2. 420

Next

/
Thumbnails
Contents