Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1825 dók minden örökségemről, melyek akár atyai örökség, akár utódlási jogon megilletné­nek. Hasonlóképpen szabadon és minden kényszer nélkül, elöljáróim engedélyével, Szent Ferenc Kisebb Rendje hőn óhajtott szabályainak [alávetem magam]. Semmiféle testi hibában nem szenvedek, amennyiben ilyen testi hibákat tudva elhallgatnék, úgy ez a fogadalmam legyen érvénytelen, melyet saját kezűleg megerősítek. így történt Baján, 825. június 15-én. Feldhofer Móric s.k. fogadalmas 27. Két kőművessegéd megkezdte a templom belső meszelését, a megegyezés szerint 65 váltó forintot, élelmet és mindegyikük naponta 3 itce bort kap. A hónap első fele esős és hideg, a második fele száraz, meleg és kellemes volt. A ka­szálás nagyon kevés szénát adott az előző hónapok szárazsága miatt, ezért a konvent is a szokottnál kevesebb szénát kapott azoktól, akik egyébként bőkezűen szoktak juttatni. Július hónap 2. A nagyontisztelendő házfőnök és tényleges tanácsos atya Mohácsra utazott, hogy maga mellé vegye nagyontisztelendő Balatovich János volt tartományfőnök atyát, s együtt utazzanak Földvárra a június 6-áról július 7-ére áttett gyűlésre az osztrák tartománynak a Kapisztránói tartománnyal történő egyesítése ügyében, amit egyébként Bécsben, ebben a hónapban már végrehajtottak, s ellene senki sem tiltakozott.1229 Mivel ebben a tarto­mányban csak 4 konvent van, azért ennek feltöltésére 12 német ajkú személyt kell áthe­lyezni, köztük ebből a közösségből Grausgruber Károly helyettes házfőnök és német hit­szónok atyát a lanczendorfi konvent tényleges házfőnöki tisztségébe helyezték át. A bécsi konvent házfőnöke lett nagyontisztelendő Csevapovich György volt tartományfőnök atya. A Szt. Ipoly konventbe került tisztelendő Kaeffer Amand kiérdemesült filozófiai előadó atya, az entzersdorfi konventbe Steiner Bernardin atya az osztrák tartományból. Ugyanezen a napon Tagadics Ambrus testvér Mohácsra távozott, s laikus minőségben ott is marad. 12. A nagyontisztelendő házfőnök atya visszatért a gyűlésről. 14. Felolvasták ennek a tisztelendő közösségnek a földvári gyűlésen összeállított jegyzékét, melyet a nagyontisztelendő házfőnök atya hozott magával. Ugyanezen a gyű­lésen az életből elragadott Pusztaich Tóbiás atya helyébe másodtanácsosnak nagyontisz­telendő Balatovich János atyát választották meg. A bajai Páduai Szt. Antal konvent tisztelendő közösségének a jegyzéke A házban szolgálatot teljesítő papok: Nagyontisztelendő Pendl Nepomuki János atya, a szt. hittudomány kiérdemesült elő­adója, tartományi tanácsos, házfőnök, a királyi gimnázium igazgatója és a hittudományi tanulmányok főigazgatója. Tisztelendő Ninkovich István atya, a szt. hittudomány előadója, bunyevác hitszónok, a papnövendékek buzdító szónoka, a szertartások és az újoncok mestere, házi tanácsnok, a megoldandó esetek előterjesztője és gyóntató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jo­gával. 1229 Az egyesítésről HT 1825. május 24. Lásd az 1220. jegyzetet. 351

Next

/
Thumbnails
Contents