Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1821 21. Az I. félévi vizsgát tartotta Tádé hittudományi előadó1128 atya 11 tanulójával a ke­resztény vallás egyháztörténetéből. 30. Az újságok jelentik, hogy az osztrák császári hadsereg báró Frimont tábornagy vezetésével a Rivetinél lezajlott csatában csúfosan megverte a nápolyiakat. Bevonult Nápolyba, a várost ellenőrzése alá vette, és 7 hét alatt befejezte a háborút. Ugyanebből az újságból tudjuk, hogy ez a seregrész Piemontba vonult, ahol először Torinóban tették közzé a spanyol törvényt. Hogy mi lesz, azt az események mutatják majd meg. Április hónap Igazi szép tavaszi napokat értünk, melyek alatt megmozdult az egész természet, min­den virágzik és zöldell. 13. Megkaptuk a tartományfőnök körlevelét, melyben jelzi a megtartandó kánoni vizsgálatot. A kánoni vizsgálat ebben a sorrendben lesz: Budán, Földváron, Mohácson, Vukováron, Bácsban, Baján. 20. Nagypénteken másik körlevelet is kaptunk, amely jelzi a június 4-én a radnai Ke­gyelmek Anyja konventben tartandó tartományi káptalant. Isteni áldásnak tekintjük az ebben a hónapban, a legjobb időben lehullott langyos esőket, melyek a földművesek minden munkájáért bőséges ellenszolgáltatást ígérnek. Ezt követően a búza mérőjét, mely eddig 11 forintba került, alig 6 forintért lehetett eladni. Május hónap 2. Az újságok hozzák, hogy az osztrák császári hadsereg több győzelmet aratva békét teremtett, és egyesülve a szárd király seregével, bevonult Torinóba.1129 1130 Mindenfelé Szent Ambrus himnuszát énekelve adtak hálát Istennek. Folytatódnak a meleg napok. 10. Szütrell Julianna bajai úrasszony két ezüst fogadalmi ajándékot ajánlott fel. Az egyiknek fej, a másiknak béka formája"30 volt; az első 1/4, a második 1 uncia súlyú. Nikolich Gergely boszniai növendék atya a magas Tanács engedélyével visszatért hazá­jába. 11. Az általános számvetés a legnagyobb rendben, és ennek az évnek nagy kiadásai mellett semmi adósság, de nem marad más, csak a bizonytalan alamizsna. Mindenki aláírta. 13. Hideg Katalin felajánlott egy fél unciás ezüst fogadalmi ajándékot, mely emberi felső törzset ábrázolt a fejjel. 15. A nagyontisztelendő tartományfőnök atya megbetegedett, és Vukováron maradt; helyette tisztelendő Csevapovich Gergely atya, a művészetek, az irodalom és a filozófia doktora, a hittudomány és az egyházjog licenciátusa, kiérdemesült hittudományi előadó, meghatalmazott biztosi minőségben ideérkezett a tisztelendő Abramovich András titkár atyával a vizsgálat megtartására. Ezt a jegyzőkönyvet az 1821. május 16-án tartott kánoni vizsgálat alkalmával átnéz­tem, s mivel mindent a legpontosabban följegyezve találtam, aláírtam. Abramovich András testvér s.k. tartományi titkár 1128 Stojanovich Tádé, akit Matzek József Vukovárra helyezése után Bajára helyeztek Radnáról. HT 1820. szeptember 20. 1129 Az eseményekre és kihatásukra Pach Zsigmond Pál, 1980.1. 605-606. 1130 Esetleg békadaganata (ranula) volt? Ez tömlős daganat a szájfenéken. Az áll alatti tájék kiduzzad, ami a békára emlékeztető kifejezést ad a betegnek. 311

Next

/
Thumbnails
Contents