Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1818 Szeptember 25. Főméltóságú Ferdinánd herceg, a Magyarországon állomásozó seregek főparancsnoka Mohácson három napos katonai szemlét tartott, s a lapszélen jelzett napon Baját is kegyeskedett jelenlétével kitüntetni. Amint megérkezett, először a laktanyát szemlélte meg, majd felkereste az élelemraktárt, végül főmagasságú Grasalkovich herceg kastélyában megreggelizve, öt órai itt-tartózkodás után folytatta útját Kecskemétre.1093 Október 3. A tisztelendő házfőnök atya vezetésével a filozófiai tanulók, 70 forintért fogadott alkalmatossággal Radnára, jövendő filozófiai tanulmányaik színhelyére utaztak. 21. Reggel 5 órakor tűz keletkezett az elhunyt Mihály borbély özvegyének szőlőjében, valószínűleg a tűz kioltásáról megfeledkező asszony mulasztásából. Ennek következtében szoba, konyha és borpince hamvadt el. A megégett hordókból kiömlött folyadék tápot adott a lángoknak. 30. Rhebham János mészáros felajánlott egy darab 1 uncia súlyú ezüst fogadalmi ajándékot. A hittudományi tanulmányok első és második évfolyamát, melyet az 1806. május lóén itt tartott tartományi káptalan Földvárra, onnan rövidesen Mohácsra, onnan pedig nem sokkal később (hogy a konvent szükséges javítását könnyebben elvégezhessék) Nekcsére helyezték; onnan rövid tartózkodás után visszatették Mohácsra, de most - a tanulmányokban résztvevő nagyobb számú fiatal megfelelő eltartásához szükséges pénzalap hiánya miatt - amely hiányt a templom és a konvent tetőzetének összeomlását elkerülendő, a nélkülözhetetlen felújítás elvégzése okozott - visszahelyezték Bajára, korábbi helyére. Ezért tisztelendő Pendl Nepomuki János atya, a szent hittudomány előadója 20- án; igentisztelendő Matzek József atya1094 nagyontisztelendő Kiss-széli Kalazanci kisegítő atyával - a szent hittudomány és a kánonjog előadója - 28-án; a következő testvérek pedig: Sugnich Marián 21-én; Vraxich Illés 18-án; Abramovich Ivo 19-én; Cutich István és Marich Ádám 20-án; Fellicsich Márk és Illich Illés október 31-én érkeztek a tanulmányok új helyére. És így mindenben egyetértve október 31. napján felolvasták ennek a közösségnek új jegyzékét, amint alább következik: A bajai Páduai Szí. Antal konvent tisztelendő közösségének jegyzéke: Tisztelendő Szép László atya, házfőnök, gimnáziumi kisegítő és buzdító szónok. Tisztelendő Pendl Nepomuki János atya, hittudományi előadó, a hittudományi tanulmányok főigazgatója, a papnövendékek mestere, könyvtáros, házi tanácsnok, a megoldandó esetek előterjesztője, gyóntató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jogával. mányfőnök (HT 1831. október 23.), de 1834-ben már csak „közvetlen előző tartományfönökként” szerepel. HT 1834. augusztus 4. Betegeskedik. HT 1834. augusztus 24. Gőzhajóval utazik Mohácsra. HT 1835. augusztus 3. Ismét tartományfőnökké választották. HT 1836. augusztus 18. A nagy tűzvész után ő szerzett építészmérnököt, hogy rendbehozza a templom és a konvent tetőzetét. HT 1840. május 13. 1093 Estei Ferdinánd osztrák főherceg és magyar királyi herceg, aki 1816-ban lett Magyarország katonai parancsnoka. Geiss, Imanuel - Heer, Friedrich, 1971-1981. Vili. 645. - Az adatot közölte Kaizer Nándor, 1927/c. 1094 Kiss-széli Kalazánciusz elírás, valószínűleg Kiszeli Kalazáncius lehet, aki 1806-ban került Bajára hittudományi előadónak. HT 1806. március 28. Még ez év nyarán Dunafbldvárra helyezik. HT 1806. május 26. Innen visszakerül* Bajára, bár feltűnő, hogy a közösség jegyzékében nem szerepel. HT 1818. október 30. 296