Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1815 13. Szt. Antal ünnepén a magyar szentbeszédet tisztelendő Domovits István madarasi káplán úr, a németet nagyontisztelendő Koplányi Elek szentistváni plébános úr,1075 a bu­­nyevácot pedig nagyontisztelendő Zomborcsevich Lukács vaskúti plébános úr mondta. Az ünnepi szentmisét főtisztelendő Szutsits Pál úr, a soproni Szt. Egyed apátja, Szabad­ka szabad királyi város plébánosa, a törvényesen egyesített Bács és Bodrog vármegyék ítélőtáblájának II. ülnöke tartotta. Két atya és 5 papnövendék testvérünk segédkezett neki. 14. A bajai gimnázium megnyitása a következő módon történt: Miután minden szükséges előkészületet megtettek az ünnepélyes megnyitáshoz, reg­gel 9 órakor a fent említett nagyságos királyi biztos úr, nagyméltóságú és főtisztelendő báró olováci Bemátfi József úrral, a kalocsai tisztelendő főkáptalan kanonokjával díszes hintóbán ülve, mindenfelől harangzúgás és mozsarak dörgése közepette az új iskola épületéhez hajtatott, ahol a pompás öltözetű városi katonaság, valamint a város vezető­ségének tekintetes szenátor urai várták, hogy üdvözölhessék. Kétfelől iskolás gyermekek álltak, és ismételt Éljen! Éljen! Éljen! kiáltásokkal köszöntötték; a teremben az előre el­készített emelvényen leült. Midőn megpillantotta a bal oldali falon függő és a fenséges I. Ferencnek, Magyarország királyának válogatott virágokkal művészien díszített képét, választékos magyar nyelvű beszéddel fordult a néphez. A beszéd közepe táján felolvasta a királyi rendeletet (amely a bajai tanintézetnek - királyi kegyből - a nyilvános iskolák közé sorolását tartalmazta). Ennek felolvasása után folytatta beszédét. A beszéd befeje­zése után a jeles férfiú, Kuluntsits József úr,1076 eme kiváltságos város első jegyzője ugyancsak magyar nyelven rövid, de ékes beszéddel, először Ő Szent Felségének képe, majd az őt képviselő nagyságos királyi biztos úr felé fordulva mondott köszönetét a sze­nátus és a nép nevében. A nagyságos királyi biztos úr ezután a nagyontisztelendő tartományfőnök atyához fordult, és rövid, de kitűnő latin nyelvű beszéddel átadta neki az új királyi gimnáziumot, és kérte, hogy tegyen javaslatot neki az igazgató személyére. A nagyontisztelendő atya latin nyelvű beszédben mondott köszönetét, és tisztelendő Demeracz Ádám kiérdemesült hitszónokot javasolta, aki egyébként már 8 éve volt a bajai tanintézet igazgatója. A nagy­ságos királyi biztos úr a nép szüntelen Éljen! Éljen! Éljen! kiáltásai közepette elfogadta, a kulcsok és az iskola pecsétjének átadásával beiktatta a királyi gimnázium első igazga­tójává, és letétette vele a hűségesküt. Az újonnan megválasztott igazgató atya latin be­széddel zárta az ünnepélyes beiktatást. A beiktatás befejezésével a nagyságos tanácsos úr a sokaság szüntelen Éljen! Éljen! Éljen! kiáltásai közepette átvonult a plébániai temp­lomba, ahol a nagyságos biztos úr elfoglalta a főoltár mellett neki elkészített helyet. Nagy­méltóságú báró olováci Bemátfí József kanonok úr nagyszámú uraságtól körülvéve ün­nepi szentmisét mutatott be, melyet Szent Ambrus himnuszával zártak.1077 22. A mohácsi közösségből a miénkbe érkezett tisztelendő Gyurossevich Szolánói Ferenc atya. 1075 Koplányi Elek 1815-1830 között szentistváni plébános. Kőhegyi Mihály 1993. 1. 1076 Kuluntsits József szerepel a város összeírásában. Conscriptio Possessionis, 1828. Négy háza volt, a 170., 183., 558. és 674. helyrajzi számon. Egy év múlva szerepel a neve mellett rangja is (Fő Notar Úr), de már három ház van csak a tulajdonában: 117., 176. és 813. helyrajzi számon. Conscriptio Dicalis 1830/1831. 1077 Szent Ambrusnak több himnusza ismert, a szűkszavú bejegyzésből nem tudjuk azonosítani, hogy melyiket énekelték. Valószínűleg a Te Deum laudamus kezdetűről van szó. 287

Next

/
Thumbnails
Contents