Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1807 úr978 szolgálatában álltak - megbeszélték, hogy a módos özvegyet barátilag meglátogatják, s így cselekedve vidáman vendégeskedtek egészen éjjel 12 óráig. - Közben az aszszony éjszakai biztonságára odahívott egy másik férfit, akihez házastársul adta fogadott leányát. Valamennyien elaludtak, még csak nem is gyanakodtak erre az elvetemült gazemberre, aki megragadva az erre a célra kiélesített kést, az egyiknek rögtön elvágta a torkát, a másiknak a hasát, az asszonyt különböző helyeken megsebesítette, amint a rögtönítélő bíróság előtt maga vallotta. Két napon át karóhoz kötözve nyilvánosan és többször kihallgatták, de kitartóan megmaradt makacsságában, miszerint ő nem gyilkos; sőt, amikor odavitték a kegyetlenül összeszabdalt holttestekhez, hogy saját szemével lássa kegyetlenségét, egészen elsápadt, s majd az egyiknek, majd a másiknak, majd a harmadiknak a kezét megragadva és csókolgatva kért bocsánatot; és ne bocsássanak meg neki, ha ő ölte volna meg őket; hogy ő ilyet még soha meg sem kísérelt. Végül, midőn a bíráskodás harmadik napján szeme elé tették a bírák a gyilkosság nyilvánvaló bizonyítékait, azt vallotta, csak az asszonyt sebesítette meg, hogy pénzt szerezzen tőle; a másik kettő viaskodva egymást ölte meg. És ezen vallomás mellett kitartóan megmaradt. - Ezalatt a bírák - mégpedig: tekintetes Rudich Máté, mint elnök, Latinovich József, Pocskaj Sándor, Szalay Péter és Gombos Ferenc urak, mint a rögtönítélő bíróság ülnökei, miután reggel 8 órától 12-ig mindent szorgosan megvitattak - összegyűjtötték a szavazatokat, nem messze a kastély kapujától a bíróság elnöke nyilvánosan kihirdette a halálos ítéletet, melynek értelmében három órán belül fel kell akasztani; ezt végre is hajtották. Tisztelendő Veinmár Teodóziusz tényleges tartományi tanácsos atya óriási néptömeg előtt nyújtott a vétkesnek lelki segítséget a legnagyobb példaadással. 20. A tartományfőnökön keresztül megküldték a tisztelendő házfőnök atyának a magas Magyar Királyi Helytartótanács értesítését, melynek értelmében Ő Szent Felsége ezen konvent elavult épületeinek helyreállítására a vallásalap terhére ezerötszáz forint kiutalását kegyesen engedélyezni méltóztatott a szekszárdi fíókpénztárból, melyet a házfőnök atya nyugta ellenében felvehet. Lásd levéltár 11. szám!979 23. Átadták a házfőnök atyának Takáts József számvevő úr hivatalos levelét, amelyben jelzi, hogy az érsek Őnagyméltósága nemcsak az öt kivágott tölgyfa elszállítását engedélyezte kegyesen, hanem annak árát is elengedni méltóztatott.980 Lásd levéltár 12. szám! 24. Császár Lipót pénztámok úr levele, melyben jelzi l.-ször, hogy mikor és mi módon kaphatjuk meg a legkönnyebben a kúpcserepeket; 2,-szor az Általános Pénztárak Igazgatósága Budai Hivatalának kiutalását 1500 forintról, és a házfőnök atya által adandó nyugtamintát. Lásd levéltár 13. szám! NB. Ezen és a következő három napon erősen havazott, a hideg és a rendkívül erős szél sok kárt okozott. 27. Megkezdődött a konvent teljes felújítása. 978 Szucsics József később Bács-Bodrog vármegye alispánja lett. HT 1825. május 29. Baján lakott. Flach, Paul, 1977/b. 979 A kérvény HT 1806. november 27. A szekszárdi uradalom már értesítette erről a bajai rendházat. HT 1807. február 18. Lásd a 973. jegyzetet. 980 Takáts Márton helynökön keresztül kértek a kalocsai érsektől tölgyfát a készítendő harangszékhez. HT 1807. március 12., április 9. 252