Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1806 Október 10. [Meghalt] tisztelendő Szentzi Ignác atya életének 53. évében. Sok érdemet szerzett ebben a konventben. Egy évig házfőnöke volt a konventnek; előzőleg 18 éven át folyamatosan a grammatikai iskola tanára volt, majd utóbb annak igazgatója a magas Magyar Királyi Helytartótanács hozzájárulásával. - Miután ezen tisztségeiben kiváló és buzgó munkában serénykedett, s ezenfelül két mellékoltárt, a Boldogságos Szűz Máriáét és Szt. Annáét959 gondossággal elkészíttette, szeptember közepe táján súlyos betegségbe esett. Semmiféle gyógyszer nem használt, a haldoklók összes szentségével és általános feloldozással ellátva délután 4 órakor kilehelte lelkét. A konvent kriptájába lett eltemetve a nagy oltár alatt, miután kiürítették az üregből az először odahelyezett szerzetesek maradványait.960 23. Délben rendkívüli égzengés és villámlás kezdődött gyenge jégesővel, délután fél 4 óráig tartott. 31. A sóhivatalban felvettük az öt mázsányi hét db kősót az 1806/7. évre, melyet a magas Magyar Királyi Udvari Kamara alamizsna címén évente kegyesen kiutalt. November 5. A nagyontisztelendő filozófiai előadó atya megkezdte előadásait. 7. Gazdasági tanácskozást tartott a tisztelendő tartományi tanácsos atya a konvent házi tanácsnok atyáival. 1. -ször. Hány öl tűzifát és hány urna bort kell venni, és vajon az összes bort ebben a hónapban vegyük-e meg? Válasz az elsőre: 100 öl fa és 300 urna bor szükséges, hogy a borból valami maradjon. - Meg kell várni, míg a Dunántúlról visszajön a városi kádár, és a vele történő előzetes megbeszélés után dönteni, mi lenne a leghasznosabb. 2. -szór. Mit tegyünk a zsizsiktől megrágott régi búzával, és mivel kevés árpánk van, mennyit vegyünk? Válasz a másodikra: Részben a cselédségnek kell felajánlani, a többit el kell adni, és 25 mérő árpát kell venni. 3. -szór. Vajon az egy fogadalmas papnövendéken kívül a másik hatot, aki nem fogadalmas, a közös ruházat csoportjába, valamint a tanulmányokhoz tartozó többi költséghez kell-e sorolni? Válasz a harmadikra: A nem fogadalmas papnövendékek ruházatára csak segélyt állapítottak meg; meg kell kérni a tartományfőnököt, hogy ennek az itt filozófiai tanulmányait végző hat személynek valamilyen segélyt rendeljenek, kiváltképpen azért, mert némelyek a köpenyt, a felső- és alsóruhát teljesen ronggyá szaggatták. 4. -szer: Vajon a kertben lévő zöldségraktárt még ebben a hónapban lefedjék-e új deszkákkal, nehogy a gerendák is elrothadjanak, és az egész építmény összedőljön? Válasz a negyedikre: Mihamarabb le kell fedni. 5. -szőr. Vajon az udvaron a sertések kifutóját deszkával vagy náddal fedjék-e be? Válasz az ötödikre: Deszkával. 6. -szor. Mit tegyünk télen a konvent hét marhájával? 959 Egyik sincs ma már meg. A Szent Anna-oltár a mai Szent Kereszt-oltár helyén volt. 960 Ez a rendkívül figyelemre méltó adat tudatja velünk, hogy a meglehetősen kicsi kriptából időnként elvitték a régi koporsókat és csontokat, hogy újakat temethessenek oda. 245