Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1794 Március 19. Vojnich Sebestyén szolgabíró úr új nyilatkozat küldését kéri, mely a birtoklevelekkel igazolja a konventi birtokokat. Nagyontisztelendő Házfőnök Atya stb. Nemes Bács vármegye Testületének határozata értelmében, a folyó évi február 17-én 33. szám alatt kiadott részleges gyűlési határozat közbejöttével a magas Magyar Királyi Tanács kegyes utasítását azzal a hivatalos értesítéssel közlöm, hogy a közutak részére elvett kertrészekkel kapcsolatos válaszát az alapítólevelekkel, vagy a kertet érintő bármely írással együtt nekem átküldeni ne késlekedjék, azon okból, hogy a március 27-én tartandó közgyűlésen arról beszámolhassak, és onnan a magas Tanácsnak megküldhessük. Egyebekben illő tisztelettel vagyok. Baján, 794. március 14. Vojnich Sebestyén sk. szolgabíró NB. A következő lapon megállapítható, hogy mit tartalmaz a magas Tanács leirata: Nagyméltóságú stb. Krassalkovich hercegnek új közutaknak a bajai kerteken át történt megnyitása tekintetében ide eljuttatott folyamodványa kapcsán a mindkét rendbeli küldöttségben tevékenykedők 793. november 25-én ideküldött jelentésére a Királyi Helytartótanács ismét utasítja fent címzett uraságtokat, hogy mind a ferences atyáktól, mind az uraság részéről kérjenek írásos nyilatkozatot, és azt pontonként véleményezve ide sürgősen küldjék meg. Kelt a Magyar Királyi Helytartótanácsnál Budán, az 1794. év január 7. napján. Fent címzett uraságtok jóakarója: Lipót nádor s.k.806 Szolgálatra kész Skerletz Ferenc s.k., Limp József s.k.807 Május 31. A nagy harangot, mely több mint 17 éven át repedten függött a toronyban, végre ez év április 24. napján Littmann Antal Pesten újraöntötte,808 majd nagyméltóságú gróf Kollonits László kalocsai érsek úr május 30-án Kalocsán Szt. Antal tiszteletére megszentelte, és május 31-én Baján, mozsárágyúk dörgése közepette szerencsésen felhúzták a toronyba. Ezt a harangot Stojanovich József tényleges házfőnök atya szorgalmazására öntötték újra, s ezért 330 Ft-ot fizettünk. A konvent részéről adtunk 193 Ft 95 Különböző jótevőktől összejött 136 Ft 5 Összesen 330 Ft 806 Sándor Lipót magyar királyi herceg, II. Lipót császár negyedik fia, akit 1790-ben Magyarország nádorává választottak. Az ügy tehát Magyarország legfőbb méltósága elé került. Ő intézkedett személyesen. 807 Limp József jezsuita szerzetes volt, de a rendből kilépett és hivatalt vállalt: számvevő és titkár volt a Helytartótanácsnál. Katona, Stephanus, 1779-1817. XLI. 609. 808 Littman Antal tevékenységéről keveset tudunk. 1786-ban Kholl mesterrel együtt dolgoztak és 0,70 forintot kértek a harang fontjáért, 1789 és 1795 között már 0,75-öt. Patay Pál, 1977. 35. 201