Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1783-1784 27. Igentisztelendő Seidl Teofil atya idejött vasárnapi német hitszónoknak. 30. Tisztelendő Pavkovich Berárd619 atyát közösségünkből a bácsi közösségbe helyezték. December 1. és a következő napok. Megtartották nemes Bács vármegye közgyűlését, amelyen többek között elhatározták, hogy a vármegye levéltárát Bácsból áthozzák a mi rendhá­zunkba, ahol azelőtt is több mint 50 éven át biztonságban megőrizték.620 2. és a következő napok. A nemes vármegye részéről nemzetes Latinovich János úr egy esküdt társaságában azzal a kérelemmel járult a tisztelendő házfőnök atyához, hogy a rendház két szobáját levéltár céljára kibérelje évi 50 forintért. Beleegyeztünk ebbe, s teljesítettük. Van ugyanis az óra mellett, az északi folyosóról nyíló két szoba, ezek a közbülső falat áttörve összenyithatok, ezért új ajtót készítettek. Végül a szobákat egymás után különböző tisztviselők tekintették meg, így a vármegye főjegyzője, aljegyzője, szolgabírája, esküdtjei, ülnökei és maga a tekintetes alispán úr, mielőtt még a levéltárat egészen átszállították volna. 10. Növekedni kezdett a tél szigora, és a következő napokban sem csökkent. Egyéb­ként állandósult a csaknem októbertől tartó ködös időjárás. 30. Főtisztelendő Lakner József apát és bajai plébános úr a házi tanács előtt évi 200 forintot ígért a tisztelendő konventnek, ha két káplánnal ellátják az atyák a bunyevác plébániát.621 Az 1784. év Január 1. A tanácsos atyák beleegyezésével megkezdődött a bunyevác plébánia ellátása tar­tományunkból való két káplánnal, évenként kétszáz forint fizetésért. 6. Ezen a napon volt a legkeményebb hideg, oly annyira, hogy a higany a hőmérőben -15 fokig süllyedt. Ezért a feltört tavak622 és a Duna eljegesedése több mértanlábnyira nőtt. Február 1. Meghozták a tartományfőnök körlevelét, amely tudatja a királyi rendelkezést, hogy a kormányszékeket Budára, az ország középpontjába helyezték át. A királyi egyetemet pedig Pestre, amint ez olvasható a tartományi körlevelek könyvében a 78. és 79. oldalon.623 2. és a következő napok. A hideg hol erősödött, hol gyengült, sőt e hónapban egyszer villámlott és dörgött, legbiztosabb előrejelzéseként a közeledő hidegnek, s valóban, az elmúlt nyolc napban bőségesen havazott. 619 A jegyzékben Pankovich Berárd néven szerepel. HT 1783. augusztus 30. 620 A levéltár már volt a bajai rendházban. HT 1774. december 11. - E bekezdést közölte Kaizer Nándor, 1927/C. BU 1927. október 16. Lásd a 411. jegyzetet. 621 A bajai plébános tehát továbbra is a ferencesekre bízta a Szent Antal plébánia vezetését, sőt megélhe­tésükről is - tekintve, hogy II. József rendelete értelmében nem járhattak koldulni - gondoskodott. 622 Ajég az élelmiszerek és a bor hűtésére kellett a nyáron. Ezt télen kocsiszámra szállították az igen mély és szalmával bélelt pincékbe, vermekbe. Erre céloz a bejegyzés. 623 A Helytartótanács Pozsonyból Budára, az egyetem Budáról Pestre költözött. - A körlevelek könyve ma már nincs meg. 147

Next

/
Thumbnails
Contents