Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1777-1778 Kelt Baján, a Páduai Szt. Antal konventben 1777. évben augusztus hó 28. napján szabályosan és törvényesen megtartott tisztelendő tanácskozáson, a választó káptalan idején. Október 21. Ismétlődő nagy havazás, és három napon át erős, hideg szél. NB: Ebben az évben a kis Duna annyira leapadt, hogy a legtöbb helyen az emberek és az állatok száraz lábbal kelhettek át rajta. Ez a szárazság, amilyenre közel 40 éve nem emlékeztek, alkalmat adott arra, hogy a piactéren városi kutat készítsenek.489 NB: Ebben az évben bevezették nálunk a normál iskolát három tanárral.490 November 14. Újvidéken nemes Bács vármegye tisztújítása volt, amelyen tekintetes Piukovics Antal urat választották alispánná.491 NB: Ebben az évben nagyontisztelendő Spaics László, volt tartományfőnök atya gon­doskodásából és szorgalmazására a könyvtár új könyvekkel492 és képekkel gyarapodott. 24. Délután fél 5 óra tájban a nyárihoz hasonló villámlás és mennydörgés volt. Az 1778. év Január 6. Éjjel tizenegy óra körül a vértes katonák tüzet okoztak a kőművesek mesterének házában, akinek az egész háza az istállóval együtt leégett. NB: Az 1776. évben, április 26. Mária Terézia, miután gondosan tájékozódott a jogász fiatalok és a pesti polgárok között abban az évben kitört csetepaté okairól és kegyetlenségeiről, a következő - írás-489 Valószínűleg a város alatt folyó Sugovicáról és a mai Szentháromság térről van szó. 490 Nyolc évszázados fejlődése során a magyar nevelésügy ekkor (1777-ben, tehát a bejegyzés évében) jelentős állomásához érkezett. A hazai iskolákat - a korábbi egyházi, felekezeti, vallási széttagoltság helyett - a királyi rendelkezéssel életbe léptetett Ratio Educationis megkísérelte állami iskolarendszer keretei közé, állami felügyelet alatt, egységes szervezetbe rendezni. Mészáros István, 1981/b. 665-666.; Mészáros István, 1983.; Mészáros István, 1985. 491 Helyesebben az alispán (Lipkay Zsigmond) helyettesévé választották Piukovics Antalt. Iványi István, 1887. 51. - Meghalt 1792. július 19-én Baján, 78 éves korában. Borsay Jenő, 1933. IV. 1933. - A család 1741-ben kapta Ómoravicát (Stara Moravica, ma Jugoszlávia) és nemesi adománylevelet. Illésházy János -Petkó Béla, 1885. 171. - 1779. április 9-én pedig a Baja közelében fekvő Mateovicsot (ma Mátételke) sze­rezte meg a család több tagja, közte a szóban forgó Antal. Nagy Iván, 1857-1865. IX. 303.; Kempelen Béla, 1911-1932. Vili. 321-322. 492 Talán ekkor került hozzájuk a három ősnyomtatvány is, melyeket Kaizer Ferdinánd, 1930/c. 15. sorol fel: 1. Rationale divinorum Officiorum. Argentínáé, 1484. A könyv Hebensperger Ábrahámé, majd Jocher Tamás ebemhardfurti plébánosé volt. - 2. Lombard: Vita Sanctorum. Argentínáé, 1489. A könyv Planiss Máté és Hauer András birtokában volt. - 3. Beckenhaus Johann: Alphabeticum in Scripta S. Bonaventura et Sententiarum I—II. Nürnberg, 1499. 105

Next

/
Thumbnails
Contents