Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1777 tóttá a hit titkaira, és a mai napon énekes mise keretében az ő kezébe letette a hitvallást, majd meggyónt, és a feloldozás után Pjurich Antal úr és Miokovich Tádé bajai tanúk jelenlétében megáldozott. Ezután a nemes vármegye utasítása szerint Szenttamásra ment, hogy elhozza feleségét és gyermekeit, és Isakovich Lázártól megkapja vagyonát.484 11. Hajnali fél egy körül három letartóztatott - miután az urasági börtön falát kibontották, és a földet kiásták - megszökött és konventünkbe menekült, ahol letették bilincseiket, s önként továbbmentek. Reggel a hajdúk a rendház minden zugában keresték őket, míg végül, látva a bilincseket, felhagytak a további nyomozással.48' 14. Délután fél 4 tájban megjött Mohácsról a nagyontisztelendő tartományfőnök atya tisztelendő titkárával, írnokával és Zeferin szakáccsal. 22. Este fél 8 körül ide Bajára érkezett a káptalan megtartása céljából nagyontisztelendő Vinckler Simon általános megbízott vizsgáló atya titkárával és kísérő társával. 28. Reggel hat órakor a szentlélek segítségül hívása után a nagyontisztelendő általános megbízott vizsgáló atya ünnepi szentmisét énekelt. Nyolc órakor elvonultak a választásra. Háromnegyed tizenkettő körül kinyílt az ebédlő ajtaja, és megkaptuk a jó hírt a választás sikeres végrehajtásáról. A déli Üdvözlégy Mária harangszó után nyilvánosan közölték a választást, melyet sok egyházi is várt. Ezen a szabályosan és törvényesen megtartott káptalanon tartományfőnökké választották nagyontisztelendő Tadianovich Balázs atyát;486 őrré nagyontisztelendő Jesik László kitüntetett előadó atyát; tartományi tanácsosokká Basslich Bonaventura, Katich Fülöp, Jakossich József és a radnai házfőnök, Haiczer András tisztelendő atyákat. Minden egyéb úgy történt, mint ahogy a tartományban szokásos. Titkárrá emelték tisztelendő Martinovich György atyát. Mindez a nagyontisztelendő Vinckler Simon általános megbízott vizsgáló atya elnöklete alatt zajlott le. 30. Fél 7 órakor elutazott valamennyi tisztelendő szavazó atya, mindenki a saját rendházába. Szeptember 7. Ma az ebéd előtt felolvasták ennek a tisztelendő Páduai Szí. Antal közösségnek a jegyzékét. Ez pedig a következő: Tisztelendő Makay Márton atya, házfőnök és a plébánia vezetője. Nagyontisztelendő Spaics László atya, általános előadó, volt őr, volt tartományfőnök, vizsgáztató, iskolaigazgató, könyvtáros és házi tanácsnok. Tisztelendő Basslich Bonaventura atya, ismételten tényleges tartományi tanácsos, házi tanácsnok, vizsgáztató és a gimnáziumban iskola-felügyelő. Tisztelendő Kattich Fülöp atya, tényleges tartományi tanácsos és házi tanácsnok. Tisztelendő Jossich Antal atya, általános hitszónok, házi tanácsnok, gyóntató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jogával. 484 A szövegből kitűnik, hogy gyermekrablásról van szó. 485 A hajdúk viselkedéséből látható, hogy az állam egyre kevésbé tartotta tiszteletben a rendház menedékjogát. Ezt a szökevények is tudták, ezért menekültek tovább. Lásd 463. jegyzetet is. 486 - Tadianovich (Thadianovich) Balázs atyáról tudjuk, hogy az iloki káptalanon tanácsossá választották. HT 1774. augusztus 28. A bajai káptalanon tartományfönök lett. HT 1777. augusztus 28. A következő évben is így szerepel. HT 1778. május 10. Több adat nincs róla a bajai HT-ben. Munkássága: Tadianovich, Blasius, 1778.; Kukuljevié, Ivan, 1860-1863. 162. számú könyv. 103