Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Rábl Béla amatőr színjátszó

vargólány; Offenbach-Fejér: Egy marék boldogság (ebben feleségével és lányával együtt szerepelt). A magyar szerzők darabjai közül Lehár: A pacsirta; Huszka: Gül baba és Lili bárónő; Szirmai: Mágnás Miska és Mézeskalács; Farkas: Nótás kapitány; Zerkovitz: Aranymadár és a Nóta vége; Ábrahám: Az utolsó Verebély-lány; Sándor-Szenes: Weekend című dzsesszes hangvételű operettjében, és a bajai Lovas Andor Bácsország című darabjában is biztos sikere volt. Kevesebben emlékeznek a régebbi népszerű nemzeti műfaj, a népszínművek előadásaira (Tolonc, Piros bugyelláris, Falu rossza stb.), de többen kacagtató szerepléseire műsoros esteken.

Magánéletében komoly volt. Rengeteget dolgozott szakmájában, nyugdíjasként és szőlősgazdaként is, nem volt káros szenvedélye. Egyik előadás után a vacsoránál megtréfálták, cumisüvegbe tejet készítettek számára bor helyett.

Nemcsak színész, rendező is volt. Darabválasztásai kedveztek a közönség ízlésének. Sok erőt pazaroltak arra, hogy „korszerűbb” legyen, de ez öncsalásra késztette volna, hiszen a zene, a tánc, a bohóság volt mindene. Amikor rendezett, nem sokat törődött a darabelemzéssel. Az első olvasópróba, illetve a szereposztás után már a darab térbe helyezésével foglalkozott, és sokszor már az összpróbák után, főpróba nélkül tűzte ki a bemutatót. Sietnie kellett, mindig sietnie. De az előkészületek laboratóriumában sokakkal szerettette meg a színjátszást. A közös munka során bekapcsolódott a színpadkép kialakításába és a zenei problémák megoldásába is. Játékszervező volt mindig. Kiváló szervezői adottságokkal rendelkezett, de dramaturg, szövegíró, kellékes, súgó, díszletező és mindenes is tudott lenni, ha arra szükség mutatkozott. Szép, érces hangja és eszményi táncos fizikuma volt. Kiválogatta azokat a mozgástípusokat, amelyek számára megfeleltek. így alakította a saját maga egyéniségéhez illő táncos stílust, visszavisszatérő egyéni fogásait. A Lehullott a rezgőnyárfa egyik előadásán feleségével hétszer táncolta el a táncbetétet. Amikor az teljesen kifáradva elhagyta a színpadot, a közönség sikongatásaitól kísérve táncolt még sokáig egyedül bőgatyás jelmezében. Magam láttam, hogy 76 éves korában még milyen el nem sajátítható tűzzel táncolt. Olyan hatásokat ért el, amelyek ma hihetetlennek hangzanak. Már puszta színpadi megjelenésével is sikert aratott. De volt úgy, hogy szétlibbent a függöny, és a közönség ütemesen tapsolt, éljenzett. Valóban a nép művészének nevezhetjük, mert szerepléseivel minden időkben életörömöt, jókedvet árasztott. Páratlan népszerűsége miatt elég volt kiírni egy nagyobb papírdarabra, hogy Rábl-est lesz, mindig telt ház fogadta.

155