Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

Lassan bejött a hideg. Az angolok a hadifoglyokat elküldöttek, s csak azokat tartották meg, akik valamilyen szakmunkához értettek. Én bejelentettem, hogy értek a villanyszereléshez; gondoltam, majd csak megy valahogy, hiszen fizikus vagyok. A többiek elmentek az amerikai kórházba és a gyermektelephez munkásoknak. Mi bementünk a városba, az angol kaszárnyába. Angol uniformisba bújtattak, csak az ezredjelvényt nem viselhettük, s úgy szerepeltünk, mint az angol munkásosztag. Kaptuk az angol közlegénynek a járandóságát; ruhát, élelmiszert, rumot, dohányt stb. Most láttam, mit jelent egy hatalmas birodalom tagjának lenni. Csinálhattunk bármit, az orosz rendőr ránk nem szólt, s belőlünk mindenki jó angol fontokat nézett ki, ami nagy szó volt az orosz [rubel] állandó elértéktelenedése közben. El kell ismerni, hogy a vladivosztoki ideiglenes fehér kormány heroikus küzdelmet fejtett ki a rubel elértéktelenedése ellen. Kényszerkurzust állapítottak meg, megtiltották a kereskedőknek az idegen valutáért való eladást, üldözték az illegitim pénzváltást, de hiába. A kereskedő, ha bementünk az üzletbe, mindjárt megkérdezte, milyen pénzünk van. Ha orosz pénz volt nálunk, akkor nem volt áru, ha idegen pénz, akkor minden volt. Keletnek minden pénze volt ott forgalomban. Amerikai dollár és a yen voltak a vezető értékek, de volt ott mexicói dollár, hongkongi dollár, francia frank, spanyol pezeta, dollár a Straitsről, s még sok egyéb. Nagy jelentősége volt ott később a sajnos nálunk is ismert valutázásnak. Mi már 1919-ben valutáztunk, magam kevés sikerrel, mert a mexicói dolláron elvesztettem kevés pénzemnek a felét, s okulva a tapasztalatokon, többé nem próbáltam. Az angol kaszárnyában először kályhafütő és takarító voltam. 5-6 szobát kellett rendben tartanom. Pár hét múlva a villanyszerelőkhöz osztottak be. Feladatunk volt az egyes szobákba, raktárakba a villanyt bevezetni, és telefonokat szerelni. Egy osztrák volt a főszerelő, én segédmunkás voltam. Minden reggel raportra kellett mennünk. Parancsnokunk, egy kövér angol őrmester adta ki a munkát. Meglehetősen szerette az alkoholt, rendesen még délelőtt becsípett, egész nap nem láttuk. Nem is igen óhajtottuk látni. Nélküle is elég rendben folyt a munka. Abban az időben a vladivosztoki erődparancsnokság épületében az angol misszió vezetője, először Nox generalis, azután Col. Lt. Wikham lakott. Mivel a városi villanytelep hol működött, hol nem, az angol generális lakásánál fölszereltek egy kis villanytelepet, egy 5 lóerős egyhengeres benzinmotort, direkt rákapcsolva egy dinamót. Egy orosz mechanikus végezte el a szerelést, s engem és egy társamat, Hajnóczy Lászlót bíztak meg az angolok a motorkezeléssel. Meglehetősen bizalmatlanul néztem a motort; az orosz megmutatta az indítást, s otthagyott. Az első napokban a begyújtás fényesen ment. Később bejött 54