Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

Különösen Irkutszkban volt erős a helyi szovjet, s megállította a visszavonulás útját. Ekkor a csehek a leggaládabb tettüket követték el, hogy bőrüket megmentsék, kiszolgáltatták Kolcsákot és minisztertársait az irkutszki szovjetnek, amely őket agyonlövette. Ezen tetükkel a csehek az oroszok részéről közmegvetés tárgyai lettek. Csehszlováki helyett csehszobakit mondott a nép, jelentvén szobaki orosz nyelven kutyákat. A Bajkal-tónál a zabajkali (Bajkalon túli) szovjet állította meg a cseheket. Kevés erővel voltak, de a szorosokban, amerre a Bajkal-tó körül a vasútvonal vezetett, könnyű volt hatékony ellenállást kifejteni. Ezt a harcot már mi is megéreztük. A vörösök a táborban kezdtek agitálni, hogy a foglyok fegyveresen álljanak a csehek útjába. A helyzet kritikus volt. Kelet felől a japánok nagy sietséggel küldtek csapatokat a csehek segítségére. Irkutszkban a vörösök átengedték a cseheket, így az egész ellenállás a zabajkali szovjetnek helyi akciója volt, s sikerre nem vezethetett. A vörösök formális táborzást vittek végbe, mulattak, szórták a pénzt, jó kosztot, nőt ígértek a hadifoglyoknak, ha közéjük állnak. Mindamellett csak kevesen álltak soraik közé. Erre a vörösök soroztak. Egy reggel egy század vöröskatona körülállt egy pár barakkot, kivezették a foglyokat, előállott a vezetőjük, egy magyar, s beszédet tartott, hogy 1914-ben Ferenc József sorozott, most pedig soroznak ők. Valamilyen orvosféle elé állítottak mindenkit. Persze az mindenkit egészségesnek talált, talán végig se nézte az elővezetteket, s elvitték őket a Bajkál-tó mellé, egy kis állomásra. Ott gépfegyvereket irányítottak rájuk, s kényszerítették őket, hogy felvegyék az orosz mundért. Két fogoly nem engedelmeskedett; a Bajkal-tó szélére állították őket, beléjük lőttek, hogy a tóba hullottak. Sok köszönet nem volt a besorozottakban, mert hacsak lehetett, megszöktek. El lehet képzelni, milyen izgalomban éltünk azután. Féltünk az új sorozástól, voltak olyanok, kik félelmükben elbujdostak a Bajkai körüli rengeteg erdőkbe. Egy alkalommal este, midőn már félig aludtunk, lódobogást hallottunk. Egyik elkiáltja magát: „A sorozok". Oly ijedség támadt, hogy az egyik egy hatalmas kályha tetején termett. Utána maga is csodálkozott, hogy tudott oda felmászni. A túlnyomó cseh erő szétszórta a vörösöket, s jaj volt annak a magyarnak, aki kezeik közé került. Kíméletlenül lelőtték. Több ismerősöm pusztult el így az erőszakosan besorozottak közül. Augusztus 20-án érkeztek a csehek táborunkba, Berezovkára. Megérkezett Gajda, a csehek vezére, aki kijelentette, hogy a magyaroknak István napra nagy ajándékot hozott, a fogságnak pár évvel való meghosszabbítását. Ezt mondta 1918. aug. 20-án. Mi nem hittünk neki, hanem sajnos igaza lett. Napokon át vonultak át a cseh transportok Vladivosztok felé. Mennyi mindent raboltak ezek össze! Még az orosz állami bank aranykészletéből is jutott nekik. 42