Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

Japan, Advertiser és az orosz lapok. Kaptunk különböző iratokat, Massarykék párisi kiadványait s sok egyebet. Az entente lapjai hatása alatt a mi nagy bizalmunk a végleges győzelemben kezdett inogni. Sokszor félretettem a lapokat, mert fájt a tartalmuk; de újra és újra kézbe vettem. 1917-ben már az orosz lapok hangja megváltozik. Megjelenik Gorkij Maxim lapja, a No vaj a Zsizn (Új Élet), amelyben új színek, új hangok. Egyre erősebben követelik az orosz alkotmányos életet, támadják szövetségeseiket, az angolokat és franciákat. És lassan megindul a jelszó Oroszországban: Béke, bármibe kerül is. Megindulnak az orosz alkotmányos küzdelmek, Lwov herceg, Puriskievics, Miljuktov és a többiek egyre erősebben követelik az alkotmányos államformát. Remélni kezdünk a békében. Közben az amerikai hadüzenet. A tábor parancsnoka, igen intelligens orosz ember, bankár volt békében, kifejtette előttünk, hogy az orosz nemsokára kiáll a sorból, de bejött Amerika a maga nagy technikai hatalmával, emberáradatával. S Amerikának nincs múltja. Ez az első komoly történelmi szerepe. Most már a mi ügyünk elveszett, mert Amerikának a prestige kérdése, hogy győztesen kerüljön ki a háborúból. Mi is így éreztük valahogyan. De még bíztunk. Hátha majd az orosz békét köt, s sikerül az orosz frontról az egész erőnket a nyugati harcszíntérre dobni, mielőtt az amerikai segítség megérkezik. Hanem az orosz kérdés lassan érett. A táborban bizottság jelent meg, hogy a rokkantakat esetleg Svédországon át kicserélik. Én is jelentkeztem a rokkantvizsgálatra, azonban nem fogadtak el. Az idő, amint említettem, a táborban elég jól múlott. Volt egy kis zenekarunk, esténként néha azt hallgattuk, de legtöbbször kimentem az útra, s néztem az életet. A mongol határ tőlünk 2-3 km-re volt; szökni ugyan hiába szökött valaki a határon át, mert Mongóliában Kína szuverenitása csak névleges volt, az orosz katonák Urgáig, Mongólia fővárosáig is elkalandoztak. A mongol határon volt egy kis kínai város. Mai-Ma-Csen. Troickoszavszk és Mai-Ma-Csen között jó köves út, a forgalom elég nagy a két város között. A burjátok szerettek Troickoszavszkba jönni bevásárolni. Asszonyaik nagyon szerették a színes szalagot és a cukrot; külsőben alig lehetett a férfiaktól megkülönböztetni. Épp úgy lóháton jártak, mint a férfiak, egészen hasonló ruházatban. Csak a hajukat viselték különleges módon. Szappannal vagy olajjal megmerevítették a frizurájukat, s néha, ha gyorsan lovagoltak, úgy lebegett a fejükön két oldalt laposra font, kikeményített varkocsuk, mint egy repülőgép szárnya. Elmentünk a burjátok lakásába. Faházikó, nyitott tűzhely, egyik oldalon pár ruhadarab, bőr a földön (a hálószoba), a másik oldalon a gyönge birka, aprójószág, hogy el ne pusztuljon a nagy hidegben. Kimentünk a temetőjükbe. Már messziről koponyák, karcsontok, lábszárcsontok. Nem tudjuk mire vélni a dolgot. A temetőben látjuk az okot. A burjá38