Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)
Előszó
népoktatási törvény 80 főben maximálta az osztálylétszámot!) Az évfolyamok számának gyarapítására hamarosan sor került, hiszen az Eötvös-féle népiskolai törvény a tankötelezettséget 6-12 éves korú gyermekekre írta elő, illetve az ismétlőiskolákban 15 éves korig. A felső népiskolák helyét országszerte kezdték elfoglalni a polgári leányiskolák, hiszen csak ezek biztosíthatták a lányok 1895-től lehetővé váló továbbtanulásának feltételeit. A szülők, az apácák és a két iskolaigazgató plébános - előbb Berényi Dániel, majd Vojnits Dániel - sürgetésére, Császka György segítségével 1903-ban indul meg az építkezés. Ez a bővítés tette lehetővé, hogy az 1903/04 tanévben felső leányiskola helyett a polgári leányiskola megkezdhesse működését. A polgári iskola megteremtésével a zárdaintézet külső fejlődése hosszú időre lezárult. Új iskolatípus megnyitására még több mint negyedszázadig kellett várni. A hatosztályos elemi iskola a polgárival párhuzamosan évekig működött, így azok a tanulólányok, akik nem akarták vagy nem tudták a törvény által előírt tizenkettedik életévük után folytatni tanulmányaikat, az elemi ötödik és hatodik osztályába iratkoztak be. A kistisztviselői állások betöltését is lehetővé tevő polgári népszerűségének azonban hamarosan az lett a következménye, hogy az elemi felső két osztálya elnéptelenedett, és az 1912-13-as tanévtől kezdve már nem is nyitották meg. Egyre nagyobb számban jelentkeztek a leánynevelő intézetbe Baja környéki tanulók is. Dr. Purgly Sándor főispán, aki 1913-ban kereste fel az intézetet, már arról tárgyalt a zárda fónöknőjével, hogy miként lehetne egy nagyobb befogadóképességű intemátussal bővíteni. Az első világháború kirobbanása azonban elodázta a terv megvalósítását, megtörve ezzel az intézmény közel félévszázados lendületes fejlődését. A háború következményei tehát a zárdát sem kerülhették el, bár hadi célokra - mint a cisztercita főgimnáziumot - nem foglalták le. Súlyos anyagi veszteség érte az intézményt, ugyanis a hadikölcsönökbe fektetett alapítványainak kamatait elvesztette, s a korona értéktelenedésének következtében a városi segély értéke is jelentősen csökkent. A nővérek bátorságát dicséri, hogy az egyre növekvő infláció mellett a vidéki tanulók érdekében bele mertek vágni az intemátus, ahogy ők hívták, a „növelde” megteremtésébe. Baján a háború befejezése, a fegyverszünet megkötése ugyanakkor még nem jelentette azt, hogy véget értek a megpróbáltatások. A városba 1918. november 13-án szerb csapatok vonultak be. Az állandó bizonytalanság s a zaklatások nyomasztó légkörében éltek a közel három évig tartó megszállás alatt az itt lakók. A zárdában ekkor tizenkilenc apáca tartózkodott, a növendékek létszáma pedig 280 volt. A szerb uralom gyötrelmes évei alatt a nővérek igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy az intézetet megóvják, s az oktatás zavartalanul folyhasson tovább. Ennek köszönhető elsősorban, hogy miután a szerb csapatok 1921. augusztus 20-án elhagyták a várost, az új tanévet akadálytalanul kezdhették el. A trianoni békediktátum Baját Magyarországnak ítélte, s ezzel a város Csonka Bács-Bodrog vármegye székhelyévé vált. Jelentőségét ez az új szerepkör megnövelte, bár a revíziós gondolatok ébrentartása miatt státuszát mindvégig ideiglenesnek tekintették. Baja megyeszékhellyé válásának az egyik következménye többek között az volt, hogy mintegy 600 közalkalmazott - katona, hivatalnok, stb. - települt a város-6
