Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)
Jegyzetek
378 A líceum és tanítónőképző Szilágyi Erzsébet Sportköre rendezte a bajai növendékeknek, a Leány Felsőkereskedelmi Iskola (a volt Bárány Szálló, ma a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola, Táncsics Mihály utca) tanulóival közösen. 379 Horváth Mária Ancilla tanévnyitó beszéde Évkönyv 1943—44. 5., 63. - Zárdakrónika 1941^14. 108. TIM Adattár 1498.92. 380 Az 1942 tavaszán, az intézet növendékei által búcsúztatott bajai műszaki alakulat katonái rendezték a tábortüzet. Hálájukat úgy is kifejezték, hogy futóárkot ástak a zárda kertjének végében, s elkészítették a pincének óvóhellyé alakításához szükséges terveket. - Zárdakrónika 1941— 1944. 109-110. TIM Adattár 1498.92. - Jegyzőkönyv 1943. november 14. 381 A bajai második színházi évad 1943 novemberében kezdődött. Hlatky László színtársulata mutatta be Harsányi Zsolt Bolond Ásvayné című 4 felvonásos színjátékát a Nemzeti Szálló színpadán. -FMS 1943. november 25. 382 A Leány-levente mozgalom célját és működését így fogalmazza meg a 9.800/1943. VKM rendelet: „ a leányifjúságot a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra előkészítse. A leventeleány-mozgalom működését keresztény valláserkölcsi alapon, a női lélek sajátos tulajdonságaihoz alkalmazkodva és a női nevelés többi tényezőivel: az egyházzal és az iskolával összhangban fejti ki.” - FMS 1943. november 30. - Gergely Ferenc-Kiss György 1976. 217-229. 383 Dr. Palos Bernardin, a pécsi tankerület főigazgatója tartotta az értekezletet a bajai közép- és középfokú iskolák igazgatóinak. - Évkönyv 1943-44. 7. 384 Gárdonyi Géza A bor című drámája alapján, 1933-ban készült magyar film. (Rendezte György István.) A Központi Filmszínház 1943. november 29-től december 2-ig játszotta. 385 A Gróf Monte Christo című francia film első részét nézték meg a tanulók, melynek Az If vár foglya az alcíme. Ezt a filmet azonban sem az új Filmlexikonban, sem a Magyar Filmintézet katalógusában nem találtuk meg. A Független Magyarság bajai napilap Mozi című rovata néhány adatot közöl a filmről. így ez a „francia filmgyártás utóbbi éveinek egyik legnagyobb filmalkotása”, s a rendezője a magyar származású Robert Vámay. Az Uránia Filmszínház 1943. december 3-tól 6-ig vetítette. - FMS 1943. december 3. 386 A Gróf Monte Christo című film második része A bosszú alcímet viseli. - Az Uránia Filmszínházban 1943. december 7-től 10-ig játszották. 387 A pápa, XII. Pius felhívást intézett a világ összes katolikusához, miszerint december 8-án engesztelő imádást tartsanak a békéért. Az iskolanővérek későn kapták meg erről az értesítést, ezért december 12-én tettek eleget a felhívásnak. - Zárdakrónika 1941-1944. 112-114. TIM Adattár 1498.92. 388 Dr. Tihanyi Béla helyett a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság Dunáninneni Kerületének igazgatója dr. Balogh Albin bencés szerzetes lett. 389 Palos Bernardin, a pécsi tankerület főigazgatója tartotta az értekezletet, melyen az igazgatónő helyett Karadva Mária Mercedes igazgatóhelyettes képviselte az iskolát. - Zárdakrónika 1941— 1944. 113. TIM Adattár 1498.92. 390 A Szeretetházban és a börtönben nem a polgári iskolások, hanem az elemisták adták elő a karácsonyijelenetet, melyet Réthy Mária Prezidia tanítónő tanított be. - Évkönyv 1943^14. 63. - A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek Háztörténete. TIM Történeti Dokumentáció 92.1.1. 391 A Lejtőn 1943-ban készült magyar film (Rendezte Podmaniczky Félix.) 392 IV. Béla leányának, a Domonkos-rendi apácának szentté avatását testvére, V. István kezdeményezte X. Gergely pápával egy évvel Margit halála után (1271). A szentté avatási vizsgálat megindult, de abbamaradt. V. Ince pápa idején folytatódik (1276), jegyzőkönyvet vesznek fel, de a szentté nyilvánítás ismét elmaradt. Eredménytelen kísérletet tett Károly Róbert, Mátyás és 113